ciara vihar Anglia

A 2020-as év harmadik nagy vihara a mostani hétvégén éri el a szigetországot. A vihar a Ciara nevet kapta a Met Officetól és helyenként 120 km/h-ás széllökésekkel fog a lakosságnak ”kedveskedni”.

A meteorológusok előrejelzései szerint a széllökések sebessége számos helyen meghaladhatja majd a 100 km/h-t a hétvége folyamán. A meteorológiai intézet egyik szóvivője azt jelezte, hogy igen komoly fennakadásokra lehet számítani majd országszerte akár a közutakon, akár a vasúthálózat különböző szakaszain.

Emellett sárga színű figyelmeztető jelzés van érvényben egész Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország területére vonatkozóan is, méghozzá szombat este 6 órától egészen vasárnap végéig. A szakértők szerint a „nagyon erős szél” igen komoly zavart okozhat a közlekedésben, és fennáll az áramszünet Komoly problémákat okozhatnak és veszélyt jelenthetnek továbbá kidőlt fák, vagy törmelék, amit felkap a szél, és a kerti bútorokat sem árt majd biztonságba helyezni.

A vihar az Atlanti óceán irányából érkezik majd és a szombati nap második felében kezdi majd igazán éreztetni az erejét a szigetország nyugati partjainál. Az ország belső területein valamivel „lágyabb lesz a szellő” és inkább lesznek jellemzőek a 80-100 km/h-ás széllökések, azonban a partok közvetlen környezetében akár 120-130-ig is felmehet majd, amit viszont már tényleg nem szabad félvállról venni.

A Ciara vihar most hétvégén éri el Nagy-Britannia partjait 2

„Az időjárás jelentősen és hirtelen meg fog változni, ahogy a hétvége közeledik. Előfordulhat, hogy egyes épületek megrongálódnak majd, cserepek hullhatnak a tetőkről, és ez az időjárás valószínűleg negatív hatással lesz a közlekedésre is.”

„Készülhetünk útlezárásokra vagy esetleg arra, hogy hidakat fognak ideiglenesen lezárni, de áramkimaradásokkal és a telefonhálózat problémáival is számoljunk.” – nyilatkozta Grahame Madge, a brit meteorológiai intézet egyik szóvivője.

A vihar a legkeményebben az ország északi és nyugati régióit sújtja majd, de egész Nagy-Britanniában erős szélre és nagy esőzésre számíthatunk a hétvége folyamán. A Ciara vihar vasárnap estére vonul majd el az ország fölül, azonban a következő héten is eléggé változékony időre lehet majd számítani.          Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után