Rishi Sunak, brit miniszterelnök úgy gondolta, hogy a kormánynak egyszerűen csak „engednie kellene az embereket meghalni” a koronavírus-járvány idején – derült ki a Covid botrányok kapcsán folytatott vizsgálat során.
A vizsgálat során eddig elhangzott egyik legmegdöbbentőbb és sokakat megbotránkoztató állítás szerint a mostani miniszterelnök, aki akkor pénzügyminiszter volt, 2020 őszén állítólag úgy vélekedett, hogy eljött az ideje, hogy „csak hagyjuk meghalni az embereket, és ez így rendben van”. A vádat, amelyet Dominic Cummings volt kabinetfőnök fogalmazott meg, Sir Patrick Vallance naplója dokumentálta. A volt tudományos főtanácsadó egy 2020 októberi, Covid-korlátozásokkal kapcsolatos „zavaros” értekezletet követően jegyezte le ezt a megjegyzést.
A napló szerint Boris Johnson, az akkori miniszterelnök amellett érvelt, hogy „hagyja, hogy az egész menjen a maga útján”. Cummings, aki akkoriban Johnson legrangosabb tanácsadója volt, ekkor osztotta meg Sunak úr állítólagos megjegyzését. Bár Sir Patrick azt mondta, hogy személyesen nem hallotta, hogy Sunak úr ilyet mondott volna, azt mondta a meghallgatáson, hogy: „Ez az, amit Dominic Cummings neki mondott.”
Sunak úr szóvivője kijelentette, hogy az új vádakat követően nem fog „részletesen reagálni az egyes kijelentésekre”, de azt mondta, hogy a nyilvánosság „hallani fogja a miniszterelnök válaszát, amint konkrét bizonyítékokkal szolgál”.
Cummings úr meghökkentő állítása csak egy volt a sok elmarasztaló kijelentés közül Sunaknak a Covid-válság során játszott szerepével kapcsolatban. Sir Patrick szintén a jelenlegi miniszterelnököt hibáztatta, amiért az Eat Out to Help Out programjával segítette előidézni a második hullámot. Az ellentmondásos programot, amely 50 százalékos étkezési kedvezményt kínált az éttermekben és pubokban étkezőknek, hogy segítse a vendéglátó szektor fellendülését, széles körben hibáztatták a Covid terjedésének újbóli beindulásáért 2020 nyár végén és őszén.
Sir Patrick azt mondta, hogy „nagyon nehéz” lenne belemagyarázni, hogy az Eat Out to Help Out program hogyan ne növelte volna a fertőzések számát, és azt is elárulta, hogy neki és Sir Chris Whitty tisztifőorvosnak nem is szóltak a programról, amíg be nem jelentették.
Egy elmarasztaló értékelésben Sir Patrick azt mondta a vizsgálóbizottságnak, hogy az egészségügy üzenete „nagyon egyértelmű” volt, hogy olyan emberekkel való keveredés, akikkel nem éltél együtt zárt környezetben, „nagy kockázatú tevékenység”. „Ez a program viszont teljesen megfordította az egész mondanivalót… hogy konkrétan fizetünk azért, hogy más háztartásból származó emberekkel egy környezetbe menj, és fedett helyen keveredj.”
Arra a kérdésre, hogy Sunak úr tudta-e, hogy ez a program felgyorsítja a Covid terjedését, Sir Patrick azt mondta, „nagyon meglepődne”, ha nem, ez pedig egyenesen ellentmond a mostani miniszterelnök saját tanúvallomásában elhangzottakkal. Sunak ugyanis azt mondta, „nem emlékszik” hogy bárkinek ellenvetése lett volna az Eat Out to Help Out programmal kapcsolatban, beleértve Sir Christ és Sir Patricket is.
Egy másik kínos naplóbejegyzésében Sir Patrick felfedte, hogy a volt pénzügyminiszter és mostani miniszterelnök azt mondta, hogy a Covid „a tudósok, és nem pedig a vírus kontrollálásáról szól”, annak érdekében, hogy az első lockdown után miként indítsák be újra a gazdaságot. Sunak 2020 júliusában egy online megbeszélésen tette ezt a megjegyzést, amelyen nem vette észre, hogy Sir Chris a tisztifőorvos is jelen volt.
A tudományos főtanácsadó azt is írta, hogy „DC [Dominic Cummings] azt mondta: „Rishi azt hiszi, hogy ha hagyjuk az embereket meghalni, ez rendben van”.
A naplóbejegyzések részletezték a Johnson úrral folytatott egyik 2020. októberi találkozót is, amelyen a volt miniszterelnök azzal érvelt, hogy a legtöbb ember aki meghal „úgyis a végét járta már”. Sir Patrick bejegyzései szerint az akkori miniszterelnök azt mondta: „Én igazából nem akarok újabb országos lezárást”.
Vallance úr egy bejegyzésében azt írta, hogy Nagy-Britanniának „gyenge, határozatlan miniszterelnöke van”. Johnson számára ráadásul állítólag „igazi küzdelem” volt egyes Covid-grafikonok megértése is. A 2020 szeptemberi értekezleten a vírus elleni védekezésben történt előrelépés hiánya miatt, Sir Patrick azt mondta, hogy Johnson „megtörtnek tűnt”, és „sokszor a kezébe temette arcát”.
Vallance úr azt is elmondta, hogy a Johnson-kormány nem volt sem elég határozott, sem elég gyors, amikor az első országos lockdown bejelentését fontolgatták. Sir Patrick naplóbejegyzései szolgáltatták a Covid kapcsán indított vizsgálatok számára az eddigi legérdekesebb, legmegdöbbentőbb bizonyítékokat. Hétfőn a bejegyzései kapcsán azt mondta, hogy napi stressz levezetésére és a gőz kiengedésére szolgáltak, hangsúlyozva, hogy „soha nem is gondolt rá, hogy ezek egyszer még a nyilvánosság elé kerülnek majd”. Forrás