A konzervatív párt a hírek szerint azt tervezi, hogy a Brexit után a cégekkel több adót fizettetne, ha bevándorlót vesznek fel.
Az ötlet azzal kapcsolatban merült fel, hogy Theresa May a programjában tartani akarja magát az ígéretéhez, miszerint néhány tízezerre csökkenti a bevándorlók számát. A szakértők szerint ezzel a párt kapitalizálni akarja a pro-Brexit pozícióját, és biztosítani akarja, hogy az Ukip szavazói átpártoljanak.
A magasabb alkalmazási költségeket a „szakértelmi adó” formájában szednék be, és brit munkások képzésére fordítanák. Azokra a vállalkozásokra lesz érvényes, akik Európán kívülről vesznek fel képzett munkaerőt – az eddigi tervekhez képest a fizetendő összeg 2000 fontra emelkedne. Az ötlet maga erről az adóról még januárban jött, ekkor a kormány még évi 1000 fontot tervezett a migráns dolgozók után követelni.
Bár a javaslat egyelőre csak az Európán kívüli országokból származó dolgozókra vonatkozik, még év elején az is felmerült, hogy egyszer az uniós polgárokra is ki lehetne terjeszteni. Ezzel a lépéssel a konzervatív szóvivő szerint adnának egy biztonságérzetet a brit polgároknak, akik mondjuk ugyanarra az állásra pályáznának, mint külföldi társaik.
Emellett a Telegraph szerint az is célja a konzervatív pártnak, hogy 2025-re teljesen megszüntessék az államháztartási hiányt. Ez a cél már David Cameron programjában is kiemelt helyet kapott, ő 2020-ig szerette volna eltörölni a hiányt, ami végül egy kemény megszorításcsomaghoz vezetett.
De végül George Osborne kancellár a Brexit szavazás után elvetette a célkitűzést, miután kijelentette, hogy a kormánynak ennél azért reálisabbnak kell lennie. Többek szerint ez a határidő-kiterjesztés a pénzügyi politika lazulását jelentheti. Ezzel kapcsolatban még márciusban Philip Hammond azt az ígéretet tette, hogy 2021-22-re az államháztartási hiány 0,7%-ra fog csökkenni, ami az elmúlt 20 év legalacsonyabb szintje lenne. May emellett azt is megígérte, hogy a társasági adót 17%-ra csökkenti 2020-ig. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com