A brit egészségügyi miniszter bejelentése: újra jön a vörös lista, és egy újabb, ellenállóbb Covid variáns terjed 1

Hat országból az Egyesült Királyságba érkezőkre újra érvényessé válik a karanténkötelezettség, vagyis visszatér a vörös lista, és ezzel párhuzamosan egy új Covid variáns bukkant fel, amely egyes szakértők szerint a „legrosszabb, amit eddig láttak”.

A brit egészségügyi miniszter bejelentése: újra jön a vörös lista, és egy újabb, ellenállóbb Covid variáns terjed 3

Péntek déltől felfüggesztik a Dél-Afrikából, Namíbiából, Lesothoból, Botswanából, Eswatiniből és Zimbabwéből induló repülőjáratokat, és mind a hat ország felkerül a vörös listára – jelentette be csütörtök este Sajid Javid, brit egészségügyi miniszter. Mr. Javid azt mondta, hogy a Dél-Afrikában azonosított új változat „fertőzőbb lehet”, mint a Delta törzs, és hozzátette, hogy „a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák is kevésbé hatékonyak lehetnek ellene”.

Egy szakértő a B.1.1.529 néven ismert új variánst „az eddigi legrosszabbnak” nevezte, ugyanis többen attól tartanak, hogy ez „potenciálisan meg tudja kerülni az oltások biztosította védettséget”. Ugyanakkor Nagy-Britannia területén egyelőre nincs hivatalosan megerősített eset. Javid elmondta azt is, hogy a tudósok „aggódnak” az új változat miatt, de „még egyelőre ott tartunk, hogy többet kell róla megtudnunk”.

Azt is elmondta még, hogy amit tudunk, az az, hogy jelentős számú mutáció található benne, „talán a duplája annak, mint amennyit a Delta változatban láttunk”.

“És ez azt sugallja, hogy valószínűleg fertőzőbb, és a jelenlegi vakcináink kevésbé hatékonyak ellene.” Mr. Javid szerint a hat ország hozzáadása a vörös listához inkább elővigyázatossági okokból illetve azért történt, hogy minél jobban meg tudja védeni az ország a határait.

Az ugyanabból a hat afrikai országból Skóciába visszatérő utazóknak pénteken 12 órától két PCR-tesztet kell elvégezniük és karantén vár rájuk, függetlenül az oltási státuszuktól – közölte a skót kormány.

Neil Ferguson professzor, a Scientific Advisory Group for Emergency (Sage) tagja elmondta: „A B.1.1.529 változat példátlan számú mutációt tartalmaz a tüskeprotein génjében, abban a fehérjében, amely a legtöbb vakcina célpontja. Épp ezért ennél a variánsnál nagyobb az esély arra, hogy az oltások által nyújtott védelmet kikerülje, mint az eddigi variánsok esetében. Továbbá az is aggasztó előjel, hogy a variáns felbukkanása óta ugrásszerűen emelkedik a fertőzöttek száma Dél-Afrikában.”

Számos másik tudós is komoly aggodalmának adott hangot a variánssal kapcsolatban, a tüskefehérje jelentős számú mutációja miatt. Egy vezető tudós azt mondta: „Az egyik fő probléma az, hogy ez a „spike protein” olyan drámai mértékben különbözik attól, amely az eredeti wuhani törzsben volt, és ezért a vakcináinkban lévőktől is, hogy ez komoly aggodalomra ad okot.”

Az Egészségügyi Világszervezet technikai munkacsoportja pénteken ülésezik, hogy értékelje az új változatról eddig megtudottakat, és döntsön arról, hogy adjon-e neki külön nevet vagy sem.     Forrás

Megosztás