A Brexit főtárgyaló már évekkel ezelőtt megmondta, hogy minden Nagy-Britanniában élőnek évi £1,500-jába kerül majd a kilépés 1

Nagy-Britannia Brexit-főtárgyalója már jóval a Brexit előtt arra figyelmeztetett, hogy az egységes piacból és a vámunióból való kilépés fejenként 1500 fontba kerülne – derült ki nemrégiben. Lord Frost jelenleg a kormány oldalán a Brexit megállapodás módosításáért „harcol” Brüsszellel.

A Brexit főtárgyaló már évekkel ezelőtt megmondta, hogy minden Nagy-Britanniában élőnek évi £1,500-jába kerül majd a kilépés 3

Az utóbbi időben igencsak igyekszik kiszorítani az európai bírákat a Brexit-megállapodásból, és korábban pedig végignézte Nagy-Britannia kilépését az egységes piacból és a vámunióból. De a népszavazás előtt Lord Frost még egészen más hangnemben beszélt a kilépésről és az EU-ról – elismerve többek közt a Brexit hatalmas költségeit. 2015-ben még úgy nyilatkozott a skót parlament egyik bizottságának, hogy az „egységes piac és az egységes kereskedelempolitika” az EU-tagság fő előnyei.

„Bár a becslések eltérőek, hogy az egységes piac mekkora hasznot hoz az Egyesült Királyság számára, csatlakozásunk óta valószínűleg öt, hat, hét vagy nyolc százalékos GDP-növekedést jelenthet körülbelül. Valakinek, akinek nagyjából átlagos a fizetése körülbelül évi 1500 GBP-t jelent. A legtöbben úgy gondolják, hogy ez megéri. Azt hiszem, hogy mivel nem látjuk minden nap, valahogy megfeledkeztünk róla. De ott van, és sokat veszítenénk azzal, ha nem lennénk tagok.” – mondta akkor Lord Frost, aki mostanában ezzel szemben többször is a 16. cikkely aktiválásával fenyegetőzött, amely romba dönthetné a britek és az EU közt lévő megállapodást és kereskedelmi háborúhoz vezethetne.

Lord Frost népszavazás előtti becslései a jelek szerint kiállták az idő próbáját: a kormány Költségvetési Bizottsága ugyanis most úgy becsüli, hogy a Brexit a következő évtizedekben fejenként körülbelül évi 1250 fontba fog kerülni az Egyesült Királyságnak.

Ezt az összeget összehasonlíthatjuk az új szabadkereskedelmi megállapodások aláírásából származó apró gazdasági fellendüléssel. A Sussexi Egyetem brit kereskedelempolitikai megfigyelőközpontja által a The Independent számára ebben a hónapban készített elemzés szerint a Brexit utáni kereskedelmi megállapodások legfeljebb 7 fontot tesznek ki az imént említett fejenkénti 1250 fontból…

Lord Frost múlt havi beszédében ennek ellenkezőjét állította, és azzal érvelt, hogy a kemény Brexit valójában „létfontosságú volt”.

„A történelem azt mutatja, hogy az államok közötti – szabályozási és kereskedelmi – verseny az, amely jellemzően az innováció és a haladás legmegbízhatóbb mozgatórugója. Ezért volt nélkülözhetetlen az, amit egyesek „kemény Brexitnek” hívnak. Ez volt a Brexit egyetlen olyan formája, amely lehetővé tette számunkra a kísérletezés és a cselekvés szabadságát. És ez már zajlik is. És már most meg is figyelhető, hogy mi az Egyesült Királyságban bizonyos dolgok kapcsán eltérő politikai preferenciákkal rendelkezünk.” – magyarázta Frost a beszédében.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után