Több tízezer exportnyugdíjas költi a magyar nyugdíját külföldön

Már több, mint 30 ezer idős költi el külföldön magyar nyugdíját. A külföldi utalások egyharmada Németországba érkezik.

Retirement-web

Minden évben emelkedik a nemzetközi egyezmények alapján elbírált nyugdíjügyek száma. Öt évvel ezelőtt mindössze 7465 esetben igényeltek öregségi nyugdíjat valamilyen nemzetközi megállapodás alapján, 2013-ban összesen már több mint tízezer ilyen igény érkezett a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz. Manapság már az unión belül könnyű beszámíttatni akár rövid külföldi munkavállalásunkat is, mely után minden tagállam a saját jogszabályai által meghatározott összeget fogja utalni. Így egyre valószínűbb, hogy egyre többször fog előfordulni, hogy valaki akár négy vagy öt országból is kapjon ellátást.

play-sharp-fill
További információért kattints ide

Tavaly márciusban külföldre 21 641 fő részére, Magyarországi címre pedig közel 50 ezer fő részére folyósított a NYUFIG olyan ellátást, amelyet nemzetközi egyezmények alkalmazásával állapítottak meg. Ez azt jelenti, hogy több mint 71 ezer személy kapott ezen megállapodások alapján ellátást. 9 éve még csak 26 ezren kaptak nemzetközi egyezmények alapján pénzt.

24-nyugdijmagyar

A legtöbb nyugdíjat hazánkból Németországba utalják, ahol több mint 11 ezren kapnak magyar ellátást. Hat éve még a 7,000-et sem érte el a Németországban élő magyar nyugdíjat kapók száma. A képzeletbeli dobogó második fokán Ausztria áll, a bronzérem pedig Kanadát illeti. Mind a két országba közel 3000 főnek folyósítanak nyugdíjat.

A Nyugdíjfolyósító nyilvántartása szerint a csak magyar szolgálati idővel rendelkezőknek 2014. márciusában 9 126 fő részére folyósították külföldre az ellátást. Összesen tehát 30 767 fő részére utalják külföldre az ellátást. Néhány évvel ezelőtt, 2005-ben még alig 1500 személynek utalt külföldre a Nyugdíjbiztosító.

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) más tagállamában letelepedő magyar nyugdíjasok igényelhetik külföldi számlájukra a nyugdíjuk folyósítását. Ehhez a külföldi bank nevét, címét, számlaszámát is meg kell adni a saját bankszámlaszámunk, valamint a magyar nyugdíjfolyósítási törzsszámunk mellett a Nyugdíjfolyósítónak. Fontos, hogy az ellátást csak olyan számlaszámra lehet utalni, melynek tulajdonosa vagy társtulajdonosa a nyugdíjas.

A nyugdíj külföldre utalását (melyre 1997 óta van lehetőség) akkor is lehet kérni, ha nem az EGT valamely államában él a nyugdíjas. Akkor is lehetőség van rá, ha olyan országban van a lakóhelye, amellyel Magyarországnak kétoldalú szociális biztonsági egyezménye van érvényben. Fontos azonban, hogy az átutalás csak az EGT területén díjmentes a fogadó fél számára, Kanadában már az ellátást megkapónak kell fizetnie a banki költségeket (ez 2013-ban 2900 forint volt).

A Nyugdíjfolyósító évente csinál adategyeztetést a külföldön élő magyar nyugdíjasokkal. Ilyenkor az életbenlétet kell igazolni a márciusban kiküldött formanyomtatvány kitöltésével. Ennek elmulasztása esetén a folyósítást megszünteti az Intézet. A jogosultság utólagos igazolására ugyanakkor van mód, legfeljebb öt évre visszamenőleg.

Ha az illető személy mindkét államban jogosultságot szerzett, akkor természetesen mindkét (vagy akár több) államtól is nyugdíjrészt kaphat.

Egy a közelmúltban készült felmérés alapján Németország, Ausztria és Svédország is bekerült a tíz legjobb olyan ország közé, ahol a legjobb nyugdíjasként élni. Ausztria a harmadik, Svédország a negyedik, Németország pedig a hetedik helyen végzett ezen a listán 2014-ben. A magyarok által kedvelt Amerikai Egyesült Államok csak a 19. helyet tudta ugyanakkor megszerezni. A 150 országot lefedő felmérés során megnézik többek között az egészségügyi szolgáltatások minőségét, az egyének jövedelmi és pénzügyi helyzetét, az életminőséget és egyéb szociogazdasági faktorokat.

ÚJ – Mobilodról mostantól 1 érintéssel elérheted weboldalunkat a HuNglia ikonnal

Vásárolj olcsóbban a HuNglia kuponjaival 

Facebook csoportunk 

Ha érdekesnek vagy hasznosnak találtad, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.penzcentrum.hu/karrier/exportnyugdijasok_tizezrei_elnek_a_magyar_kasszabol_kulfoldon.1040136.html