9 embert lőtt agyon a nyílt utcán majd magával is végzett egy férfi Hanau városában 1

Összesen kilenc emberrel végzett egy fegyveres férfi, aki két vizipipázó helyen ücsörgő emberekre nyitott tüzet a németországi Hanau városában. A támadó az eseményeket követően elmenekült a helyszínről, és később otthonában találtak rá holtan.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a szörnyű tettet végrehajtó fickó ellen a lövöldözést követően. A szemtanúk beszámolói szerint a férfi „dolga végeztével” kocsiba szállt és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, ahol szabályos vérfürdőt rendezett szerdán késő este. Két vizipipázó helyet, illetve az ott levő embereket támadta meg a Frankfurttól nem messze levő településen helyi idő szerint este 10 óra magasságában, ami londoni idő szerint este 9.

Az első hely, ahol lövöldözni kezdett a város központjában található. A szemtanúk elmondása alapján ott nyolc vagy kilenc lövés dördült el. Összesen eddig azon a helyszínen három halálos áldozatról lehet tudni és legalább egy másik ember is súlyos sérüléseket szenvedett. A második hely, ahol tüzet nyitott az ártatlan emberekre az Arena Bar & Cafe, nagyjából két kilométerre található az elsőtől. A rendőrség által kiadott közlemény szerint ezen a helyszínen öt emberrel végzett. Később a csütörtök hajnali órákban a rendőrök a gyilkosságokat elkövető férfi és egy másik személy holttestét is megtalálták a fegyveres férfi otthonában.

9 embert lőtt agyon a nyílt utcán majd magával is végzett egy férfi Hanau városában 2

A rendőrség néhány órával később sajnálattal közölte, hogy időközben a támadás halálos áldozatainak a száma eggyel emelkedett.

Többen beszámoltak arról is, hogy egy gépkocsiból adtak le lövéseket az utcán sétáló emberekre, azonban ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.

Az elkövetőről a támadás óta kiderült, hogy egy 43 éves, szélső jobboldali nézeteket valló férfi, Tobias R. Az otthonában megtalált támadó holtteste mellett, 72 esztendős édesanyjának a testét is megtalálták az épületbe beható rendőrök. Mindkettőjükkel golyó végzett.

A férfi ráadásul videoüzenetet is készített és tett közzé a gyilkosságok elkövetése előtt, amiben szélső jobboldali nézeteit osztja meg a világgal, továbbá összeesküvés elméletekről beszél. Az apartmanból, ahol a feltételezett támadónak és édesanyjának a holttestét megtalálták, a rendőrök a férfi apját megbilincselve vitték el, azonban azóta már el is engedték, mivel a nem volt köze a városban rendezett vérfürdőhöz.

9 embert lőtt agyon a nyílt utcán majd magával is végzett egy férfi Hanau városában 3

Tobiasnak, mint kiderült, volt fegyvertartási engedélye, és egyben sportlövész is volt. A kocsijában, amivel elhajtott a lövöldözés helyszínéről, egy lőfegyvert és több tárat is találtak.

„Egyelőre nincs arra utaló nyom, hogy lett volna egy vagy több másik elkövető is.” – nyilatkozta a helyi rendőrség szóvivője.

„Szörnyű este volt ez, amely minden bizonnyal hosszú-hosszú ideig kísért majd minket, és szomorúsággal fogunk rá emlékezni.” – nyilatkozta Hanau város polgármestere, Claus Kaminsky.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után