75 órás országos hajtóvadászat után elkapták a londoni börtönből megszökött terrorizmussal gyanúsított férfit 1

A megszökött, terrorizmussal gyanúsított Daniel Abed Khalife-ot egy rendőr kapta el, miközben a fiatal férfi épp egy csatorna mentén biciklizett. Ezt követően azonnal letartóztatták, ami így véget vetett a 75 órás országos hajtóvadászatnak.

75 órás országos hajtóvadászat után elkapták a londoni börtönből megszökött terrorizmussal gyanúsított férfit 3

A fővárosi rendőrség megerősítette, hogy az egykori katonát egy civil ruhás, a terrorelhárításnál dolgozó tiszt tartóztatta le a nyugat-londoni Rowdell Roadon szombaton délelőtt 11 óra előtt nemsokkal, amelyet követően Khalife jelenleg is rendőri őrizetben van.

A szombat délutáni sajtótájékoztatón Dominic Murphy parancsnok, a Met terrorelhárítási vezetője azt mondta, Khalife-ot a nyomozásban résztvevő egyik rendőr vette észre, „majd lerántotta a bicikliről” és megbilincselte Northolt környékén.

„Amikor a tiszt őrizetbe vette, teljesen együttműködő volt, nem állt ellen, amikor megbilincselték és letartóztatták.” – mondta a rendőrség szóvivője.

Ez azt követően történt, hogy a hajtóvadászat péntek délután „meglehetősen felgyorsult” – mondta a parancsnok –, és több jelentés is érkezett, amelyekben megerősítették, hogy a környéken látták a körözött férfit, ami egy házkutatáshoz vezetett Richmond területén.

Murphy parancsnok azt is megerősítette, hogy további letartóztatások még nem történtek az ügy kapcsán, de hozzátette, hogy: „Bárki, aki támogatta a Khalife-ot a szökése előtt, közben vagy utána, azt az egyet bizton állíthatom, hogy azokat az embereket meg fogjuk keresni és meg fogjuk találni.”

75 órás országos hajtóvadászat után elkapták a londoni börtönből megszökött terrorizmussal gyanúsított férfit 4

Khalife letartóztatása egy négynapos országos szintű nyomozás és hajtóvadászat eredményeként történt, miután a 21 éves férfi feltehetően szerda reggel, megszökött a HMP Wandsworth-ből egy szállító teherautó aljára szíjazva magát, miután szakácsnak öltözve elhagyta a börtön konyháját.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után