50 fontra büntették a Ryanair londoni járatának egyik utasát, csak mert felvitt egy vizes palackot a gépre 1

A Ryanair egyik utasának 50 fontot kellett fizetnie, mert a légitársaság szerint megsértette a poggyászszabályzatot azzal, hogy egy vizes palackot akart pluszban magával vinni a fedélzetre.

50 fontra büntették a Ryanair londoni járatának egyik utasát, csak mert felvitt egy vizes palackot a gépre 3

Vizes palack miatt kellett fizetnie

Ruby Flanagan február 4-én Dublinból Stanstedbe tartó járatán szembesült a kellemetlen meglepetéssel – írta a Mirror. A beszállókapunál egy dolgozó megkérte, hogy helyezze kézipoggyászát a méretellenőrző rekeszbe. A táska egy kis erőfeszítéssel belefért, de a személyzet ekkor észrevette a 750 ml-es vizes palackot, amely a vállán lógott.

A dolgozó közölte vele, hogy a palackot a táskájába kell helyeznie, mielőtt beszállna a repülőgépbe. Ms. Flanagan értetlenkedett, mivel a Dublinba tartó járaton ezt nem kellett megtennie, de a kapunál álló alkalmazott azt mondta: „Minden extra tárgynak a táskában kell lennie a beszálláskor.”

Miután nehezen, de sikerült belegyömöszölnie, újra beszkennelte a beszállókártyáját. Ám ekkor egy másik Ryanair alkalmazott megállította, és közölte vele, hogy a táskája így már túl nagynak számít, ezért fizetnie kell a nagyobb poggyászért, ha utazni akar. Mindeközben más utasok gond nélkül áthaladtak a kapun laptopokkal, ételes zacskókkal és párnákkal a kezükben.

Az egyik munkatárs ezt mondta neki:
„Vagy így, vagy úgy, fizetnie kell érte. Kifelé extra táskának számít, befelé pedig túl nagy, így meg kell fizetnie az árát.”

Végül, hogy ne maradjon le a járatról, Ms. Flanagan 50 fontot fizetett, ami kétszer annyi volt, mint amennyibe a vizes palack került.

Ryanair: az utas megszegte a poggyászszabályokat

A Ryanair az ügy kapcsán a Mirror-nak a következő nyilatkozatot adta:
„Ez az utas egy Basic Fare jegyet vásárolt a Dublin-Stansted járatra (február 4.), amely egy kis személyes poggyászt engedélyez.”

„Mivel az utas egy további kézipoggyásszal próbált beszállni, amely nem fért bele az engedélyezett méretű táskájába, jogosan kellett kifizetnie az extra díjat (60 euró). Az összeg kifizetése után az utas folytathatta az utazást.”

A Ryanair szabályzata szerint minden utas egy ingyenes kis méretű táskát vihet a fedélzetre, amelynek el kell férnie az előtte lévő ülés alatt. A méretkorlátozás 40 x 20 x 25 cm, és lehet kézitáska, laptop táska vagy hátizsák.

A plusz felvihető kézipoggyász feláras opció, amelynek díja 20 és 60 euró között mozog, attól függően, hogy mikor vásárolják meg.

Utazási szakértő: „Sajnálom, de a Ryanair szabályosan járt el”

Simon Calder, a The Independent utazási szakértője így kommentálta az esetet:
„Együtt érzek Rubyval. Frusztráló, amikor az ember repülőjegyének ára megháromszorozódik a poggyász túl nagy mérete miatt.”

„De a Ryanair a szabályok szerint járt el. A megengedett méretű táskán kívül egy meglehetősen nagy vizes palackot is vitt magával. Sok Ryanair-, easyJet- és Wizz Air-utas panaszkodik hasonló esetekre, és gyakran azt mondják, mint Ruby: ‘Odaúton nem szóltak érte’. Az ilyen helyzeteket úgy kell nézni, hogy Ruby az első járatán szerencsésen megúszta a szabály megszegését, nem pedig úgy, hogy visszafelé igazságtalanul bántak vele.”  Forrás