Öt embert szurkáltak össze egy londoni metrómegálló közelében hétfőn a hajnali órákban. A fiatalokból álló csoport összes tagjáról úgy tudni, hogy mind tizenévesek és a 20-as éveik elején járó személyek voltak, és mindannyiukat kés által okozott sérülésekkel vitték kórházba.

A helyszínre érkezve a mentők az elkövetőket már nem látták, csak az öt sérültet, akiket Harrow területén a Civic Centre közelében késeltek meg. A helyszínt kordonnal vették körül, ami a helyén is marad, amíg a helyszínelés még folyik.

Az incidens úgy kezdődött, hogy egy nagyobb verekedés tört ki a közelben levő  Harrow and Wealdstone nevű metrómegállónál, London északi felén, ami ezt követően rövid időn belül igen csak eldurvult, ugyanis volt aki fegyvert rántott.

„Hajnali négy órakor riasztottak bennünket Harrow-ba egy nagyobb verekedéshez. Összesen öt fiatalt, akik maximum a 20-as éveik elején járhattak, kellett kórházba szállítani. Két fiatal srác és egy lány állapota szerencsére nem életveszélyes és nem is súlyos. A maradék két fiatal fiú állapota viszont súlyos, de egyelőre stabil.” – nyilatkozta a helyi rendőrség szóvivője az incidens kapcsán.

A londoni mentőszolgálat több mentőautót és egy mentőhelikoptert is a helyszínre küldött. Az 5 sérült fiatalt először a helyszínen ellátták, az állapotukat stabilizálták, majd egy közeli kórházba siettek velük.

A késelés kapcsán egyelőre még senkit nem tartóztattak le, de a nyomozás már nagy erőkkel folyik. Bárki, aki valamilyen hasznos információval, esetleg képpel vagy videóval rendelkezik a történtekről, az hívja a 101-et, vagy tegyen bejelentést névtelenül a Crimestoppers oldalán keresztül.   Forrás