2016 egy idegölő 3 napos metrósztrájkkal indulhat, ami nem kifejezetten jó indítása az évnek.
Háromszor 24 órás leállás következhet az elkövetkező 5 hét során Londonban, az éjszakai metró bevezetése körül elhúzódó vita miatt. A metrószerelvények vezetői ugyanis kötik az ebet a karóhoz, és még mindig nem született megállapodás, a munkaórák és a fizetések terén.
A londoni metró alkalmazottai a hétfői nap folyamán fogják meghozni a döntést arról, hogy lesz-e sztrájk, vagy nem, de a múlt évből kiindulva elég jó esély van rá, hogy ismét az egész lakosság issza meg a levét a huzavonának. Azt már az egyik múltkori sztrájk alkalmával is kiszámolták, hogy ez több száz millió fontos veszteséget okoz Londonnak és a benne működő vállalkozásoknak. Nem is beszélve arról, hogy mennyi felesleges idegeskedés származik egy ilyen munkabeszüntetésből, amikor napi szinten több millió ember szeretne eljutni könnyen, gyorsan a munkába, haza, vagy bárhova a városban.
A sztrájkok időpontjai
Ha az Aslef szakszervezet emberei a sztrájk mellett döntenek, sikeres megállapodás hiányában, akkor Január 26-án kedden este jön az első 24 órás káosz Londonban, amit két másik követ majd , február 15-én és 17-én. A januári, ha úgy alakul, este 9-kor kezdődik majd és másnap ugyanaddig tart, így sokan már nem fognak tudni eljutni munkába.
A London underground egy négy éves fizetési tervvel rukkolt elő a vezetők számára, és azt is megígérték, hogy részmunkaidős embereket is felvesznek majd, akik besegítenének a többieknek, de a szakszervezetek hónapok óta azt mondogatják, hogy biztosítékot szeretnének, és pontosan rögzített szabályzatot, a munkavégzés körülményeire és a munkaórákra vonatkozóan, nem pedig csak ígéreteket.
„Őszintén sajnáljuk a bonyodalmat, amit okozunk a városnak a sztrájkokkal, és a viselkedésünkkel, de a London Underground felső vezetése egyszerűen nem hagy más választási lehetőséget. November 10-én tárgyaltunk utoljára velük, és azóta nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni velünk. Az alkalmazottak nagyon türelmesek voltak. Három és fél éve várják a megbeszélt változásokat a munka, szabadidő egyensúlyával kapcsolatban és a beígért fizetésemelés is április óta halasztódik. A részmunkaidős állások még rendben vannak, de a nulla órás szerződéseket nem vagyunk hajlandóak elfogadni ebben a munkakörben. Mi készek vagyunk tárgyalni.” – foglalta össze a helyzetet Finn Brennan, az Aslef szóvivője.
A hétvégente éjjel is járó metrók bevezetése tavaly szeptember 12-én lett volna esedékes, azonban az elmérgesült helyzet miatt azóta sem sikerült beindítani. Itt egy korábbi cikkünk, a metró alkalmazottainak igényeivel kapcsolatban, és hogy ez hogy viszonyul más ágazatokban dolgozókéhoz.
Az LU előző héten megerősítette, hogy hajlandók felvenni részmunkaidőben további 180 alkalmazottat, akik segítenék a jelenlegi dolgozók munkáját, hogy a munkaórák száma ne szökjön az egekbe. Boris Johnson, London polgármestere azt nyilatkozta az egyre kínosabbá váló helyzet kapcsán, hogy az éjszakai metró nem létszükség, ezért az indításának dátuma miatt ő nem aggódik. Forrás: http://www.standard.co.uk/
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (13,900fő)
- Vásárolj szuper, kedvezményes kuponokat oldalunkon
- Próbáld ki az új Hunglia keresőt
- Így tudsz HuNglia ikont rakni mobilodra, hogy a főképernyődről egyből elérd az oldalt
- Ha van egy érdekes sztorid, küldd be: info@hungliaonline.com