28 albérlő osztozott egy házon Londonban, embertelen körülmények közt 1

Nem kevesebb, mint 28 ember lakott együtt London Stoke Newington nevű negyedében egy házban, olyan körülmények közt, amit lehet, hogy még az ellenségeinknek sem kívánnánk.

55cdeb4ac36188d80a8b4588

A tipikus angol típusú házban majdnem 30 ember osztozott összesen 6 db szobán, plusz még a tetőtér is lakórésszé lett alakítva, már amennyiben az, hogy nem csinálunk vele semmit, csak odateszünk pár emeletes ágyat, annak számít.

Ha 7 szobával számolunk, ez ÁTLAGOSAN 4 ember szobánként. Adunk egy kis időt ennek az információnak a feldolgozására. Az angliai magyarok legtöbben ismerik a tömegszállás fogalmát, ugyanis a kijövő emberek igen nagy része sokadmagával lakik, amikor kijön, de bőven vannak, akik még évekkel később is. Ez azonban a legtöbb ismerős elmesélése és saját tapasztalatok szerint rendszerint 6-8-10 néha akár 12 embert is jelent, de akkor sem 28-at.

stokey-cramped-house

Ha ez nem lenne elég, a fent említett házban ez a 28 jó ember, akik kis helyen is elfértek, 1 db konyhán és 1 db fürdőszobán osztoztak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte minden napnak van olyan része, amikor akkora sor vár a fürdőszobára, mintha az iPhone 7-est aznap dobták volna piacra, és csak ott lehetne hozzájutni.

Az ingatlan az Allerton Road-on van. A környéken egyébként nem ritkák a tömegszállások, de ez talán az eddigi egyik legjobban „megpakolt” ház. Ráadásul a házban nem volt füst és tűzjelző berendezés sem, ami a biztonsági előírások újabb pontjának felrúgása, bár az eddig említett dolgok után gyakorlatilag már kit érdekel.

Ahogy az lenni szokott, a szomszédoknak lett elegük, ami nem csoda, hiszen éjjel nappal annyian voltak a házban, mintha házibuli lenne. Ez embertelen mennyiségű szeméttel, és sokszor hangoskodással is együtt jár, ami előbb vagy utóbb ki szokta verni a biztosítékot a szomszédoknál.

A rendőrség és a helyi önkormányzat emberei hajnalban törtek rá a lakókra. Alfred Landau, a főbérlő £20,000-os bírság „boldog” tulajdonosává vált, nem kell elmagyarázni, hogy miért. Természetesen kettőn áll a vásár, tehát senki nem kényszeríti rá azokat a szegény embereket, hogy 28-an lakjanak ott, de ez egy kicsit összetettebb probléma ennél. A tulaj biztosítja a lakóhelyet, aminek meg kell felelnie bizonyos előírásoknak, és valószínűleg nem egyből 28 ember lakott ott, és mondjuk az, aki akkor költözött oda, amikor még csak 6-an voltak, nem tehet róla, sem pedig ellene, hogy rátoltak még 20-at.

Akárhogy is legyen, és akárki is a hibás, nem jó így élni, mert így nem sok jó emlékünk lesz az angliai életről. Összefoglaltuk azt is, hogy milyen jogaink vannak albérlőként Angliában.      Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után