Egy autó hátsó ülésen ülő utas nem tudta megmagyarázni, miért húzta be az autó kézifékét 100 km/órás sebességnél, aminek következtében az egy szembejövő járműnek ütköztek.
Jack Sharpe „megmagyarázhatatlan ostobasága” miatt aznap két ember súlyosan megsérült, a harmadik pedig kisebb sérüléseket szenvedett. A 28 éves férfi, aki a fegyveres erők tagja nem indokolta, hogy miért döntött úgy, hogy behúzza a kéziféket, és a rendőrség szerint nem mutatott megbánást.
Január 12-én 23 hónapos börtönbüntetésre ítélték a portsmouthi koronabíróságon. Sharpe 2022. november 25-én egy ezüst Vauxhallban utazott az A259-es úton, Chichester közelében, Nyugat-Sussexben, amikor váratlanul behúzta a kéziféket anélkül, hogy a sofőrt figyelmeztette volna.
Emiatt az amúgy a sebességhatáron belül haladó sofőr elvesztette uralmát az autó felett, amely áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy ezüstszínű Hyundai gépjárművel. A Hyundai idős első utasa életveszélyes sérüléseket, a szintén idős sofőr pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.
A Vauxhall első ülésen utazó utas, Sharpe egyik férfi kollégája súlyos, az életét megváltoztató sérüléseket szenvedett. Tom Van Der Wee nyomozótiszt, a Sussex Roads Police munkatársa az eset után azt mondta: „Sharpe pusztító erejű karambolt okozott megmagyarázhatatlan ostobasága miatt.”
„Nem mutatott megbánást vagy aggodalmat a sérültek iránt – egy teljesen ártatlan idős házaspár, aki egy járműben utazott, és két kollégája abban a járműben, amelyen utazott –, akik közül az egyiknek a fegyveres erőknél folytatott pályafutását konkrétan derékba törte ezzel a húzásával. Ez az eset bizonyítja eltökéltségünket, hogy igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak ebben a nehéz ügyben.”
Sharpe bűnösnek vallotta magát kétrendbeli súlyos testi sértésért, két rendbeli gépjárműben történt károkozásért, és egy rendbeli testi sértésért. Forrás