Péntek éjjel Calais-nál a francia-brit határon, a két országot összekötő földalatti alagutat szabályosan megostromolta, vagy 120 elkeseredett bevándorló, akik bármi áron be akartak jutni Nagy-Britanniába.
Az Eurotunnel és Eurostar járatai újra járnak, de nagy késésekkel indulnak és csak az egyik alagúton keresztül közlekednek, ugyanis az éjjel az illegális bevándorlók egy több, mint 200 fős csapata lerohanta a határátkelő védvonalait és kb. 100 embernek sikerült ledönteniük a kerítés egy részét és keresztüljutnia az akadályokon. A menetrend szerinti járatokat péntek este 23:30 körül kellett leállítani.
Az Eurotunnel biztonsági szolgálatának szóvivője azt nyilatkozta, hogy a szolgálatban lévő biztonsági cég emberei és a határőrök nem bírtak a túlerővel és a támadó emberáradat rendkívül agresszív viselkedésével. Az ostromot átélő emberek szerint a mostani támadás sokkal szervezettebb, és összehangoltabb volt, mint az eddigiek. A bevándorló horda útját elállni próbáló biztonsági őröket fellökték és kövekkel hajigálták, majd megkeresték a kerítésnek a régebben megépített, gyengébb szakaszát, és azt együttes erővel ledöntötték.
A rendőrség azonban szerencsére időben felállította a védelmi vonalait az alagút bejáratánál, így mire a kerítésen átjutó több, mint 100 fős csapat odaért, már megfelelően felkészült alakulat várta őket. A velük folytatott harcok során az Eurotunnel egyik alkalmazottja, és két rendőrtiszt sérült meg. Szerencsére a brit és francia határőrség és a helyi biztonsági és rendőri alakulatok együttes erővel sikeresen kitessékelték a felbőszült csőcseléket.
A szolgáltatás mostanra újra működik, de mindkét cég azt nyilatkozta, hogy időbe telik mire a járatok egy ilyen leállás után újra a megszokott napirend szerint tudnak járni. Nem az első, és feltehetően nem az utolsó alkalom volt ez, hogy az elkeseredett bevándorlók megpróbálnak átjutni Nagy-Britanniába. Június óta az ilyen és hasonló rohamok során összesen 13 migráns halt meg, miközben megpróbált átjutni a francia-brit határon.
- Itt csatlakozhatsz a Hunglia Facebook csoportjához, ami már 10,700 fős.
- Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.
- Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.
Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/uk-34432386