Vörös riasztás volt mérgező, fokozottan szennyezett levegő miatt Londonban 1

Vörös riasztást adtak ki tegnap London-szerte mérgező szmog miatt, és emberek millióinak javasolták, hogy fokozottan figyeljenek oda az egészségükre.

smogwarning

Sadiq Khan polgármester hívta fel a figyelmet a piszkos, szennyezett felhőre, több ezer buszmegállóban és Tube állomáson. A város vezetői azt javasolták az ingázóknak, biciklizőknek, futóknak, vezetőknek és a gyalogosoknak is, hogy próbálják elkerülni a forgalmas, szennyező levegővel ellepett utakat. „A levegő minőségét érintő vészhelyzetet miatt városszerte figyelmeztetést adtam ki, és igyekszem a Londoniakat ellátni a lehető legtöbb információval. Nagyon fontos, hogy az érzékenyebb lakók, például az asztmások, tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.”

A szennyezés mértékét magasra (vagyis vörös riasztás szintjének megfelelő) jósolták London 7 kerületében és a belvárosban is, egy olyan felhő miatt, ami Németország ipari területeiről érkezett az ország területére a csütörtöki nap folyamán, és fullasztó burokba borított London központi és nyugati részét is. A King’s College kutatói szerint „Nagy esély van rá, hogy az apró szemű szennyezés London-szerte eléri a magas kategóriát.” Arra számítottak, hogy a szennyező levegő keveredik a nitrogén-dioxiddal, amit a dízelautók bocsájtanak ki.

A vörös riadót Westminster, Kensington and Chelsea, Hammersmith és Fulham, Tower Hamlets, Wandsworth, the City, Kingston és Hounslow kerületekre bocsájtották ki, a többi kerületet „mérsékeltnek” értékelték. A városi tanács reggel 8 óra előtt AirText üzenetet küldött a kritikus területen élőknek: „Magas légszennyezettség figyelmeztetés csütörtökre. Fontolják meg hogy kevesebb időt töltsenek a szabadban, vegyenek be gyógyszert, ha szükséges. Ha nem érzik jól magukat, kérjenek orvosi segítségért.” Délelőttre már 2500 buszmegálló és kikötő visszaszámlálóján volt látható a figyelmeztetés, valamint 270 metrómegállónál, és 140 út melletti táblán a forgalmas utak mentén, amiken még azt is javasolták, hogy ha egy helyben áll az autó, állítsák le a motort, hogy csökkenjen a kibocsájtás.

o-smog-facebook

Akkor adnak ki vörös riadót, amikor a levegő mérgezősége 7 és 9 között van a tízes skálán. 9-et ért el tegnap az MI6 Vauxhalli székháza közelében. A városi tanács akkor ad ki egész Londonra kiterjedő riasztást, ha több mint 4 városrészben (a City-t nem számolva) eléri a szennyezés a magas fokozatot. Amikor a piszkos levegő eléri ezt a szintet, a hivatalos egészségügyi javaslat az, hogy “ha bármilyen kellemetlenséget érez, mint például fáj a szeme, a torka, vagy köhög, akkor próbálja kicsit csökkenteni a tevékenységeit, különösen a szabadban végzetteket.”

A tüdő, -vagy szívproblémákkal küzdő gyermekek és felnőttek számára mindenképpen javasolt ilyen helyzetben, hogy csökkentsék a nehéz fizikai tevékenységeket, főleg amit a szabad levegőn végeznének. Az asztmások úgy érezhetik, többet kell használniuk az inhalátoruk, mint általában, és az idősebb embereknek is javasolt csökkenteni a fizikai tevékenységet.

A City of London vállalat szóvivője elmondta: „Ez a növekedés a levegő szennyezettségében nagyon nagy gond. Bátorítunk minden gyalogost, biciklist és futót, hogy használják az ingyenes City Air alkalmazásunk, ahol megkereshetik a kevésbé szennyezett útvonalakat.” A kutatások emellett kimutatták, hogy az autók belsejében különösen nagy lehet a szennyezettség. Fekete riasztás – 10-es vagy magasabb a mérgezőségi skálán – azt jelentené, hogy mindenkinek javasolnák, hogy csökkentsenek bármiféle tevékenységet, ami a szabad levegőn történik, különösen, ha olyan tüneteket tapasztalnak, mint köhögés és torokfájás.

A King’s College szakértői megjósolták, hogy az Európa feletti magas légnyomás továbbra is hideg, nyugodt időjárást fog eredményezni. „A levegőtömegek mozgásából arra lehet következtetni, hogy a London területére érkező légáramlatok elhaladtak a német ipari és városi területek felett.” – tették hozzá. „Az ideáramlott szennyezett részecskék keveredni fognak a helyi szennyezéssel, ami nem igazán oszlott szét az elmúlt 24 órában.”    Forrás: Standard     Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után