A Ryanair járata kedden kénytelen volt Dániában leszállni, miután egy részeg utas levette a felsőjét és verekedést kezdeményezett.
A repülőgép Dublinból tartott Rigába, amikor a be nem tervezett landolást végre kellett hajtani az Aarhus Airporton, Dániában, ahol a férfit letartóztatták.
A férfit a többi utas először próbálta lenyugtatni, de ez nem járt sikerrel, így keményebb fellépésre volt szükség. A fickót leteperték, majd megkötözték.
A repülőn készült videofelvételen látszik, hogy a férfi félmeztelenül, az izmait mutogatja a wc mellett pózolva a repülő végében.
https://www.youtube.com/watch?v=_FenNo5H4Xw
„A férfi egy darabig csak ott állt a wc ajtajának dőlve, láthatóan részegen, majd az izmait mutogatta a többi utasnak és a személyzettel kiabált.” – mondta Massimiliano Mascherini, az egyik utas.
Pár percnyi nyugodt ácsorgás után a férfi agresszívvá vált, és ütni, verni kezdett mindent, ami a keze ügyébe akadt, a wc ajtajától az utaskísérők által használt dobozokig.
Rövid dulakodás után a földre vitték a pasast, akit 3 ember fogott le. Egy a hátán ült, egy-egy pedig a kezét és a lábát fogta le. A személyzet nem tudta kezelni, de nem ütött meg senkit, így sérülés nem történt.
A rendőrség elmondta, hogy nem állt ellen a letartóztatás során, az estét pedig egy cellában töltötte józanodással.
A férfit kitiltották a Ryanair légitársaság járatairól. Az, hogy eljárás indul-e ellene, egyelőre nem derült ki.
A járat később folytatta útját, a légitársaság pedig elnézést kért a többi utastól a kellemetlenségért.
Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/