Váratlanul az összes vásárlót azonnali távozásra szólították fel az egyik angliai IKEA épületében, de nem árulták el, mi történt 1

A Manchester melletti Ashton-under-Lyne-ben található zsúfolásig megtelt Ikea vásárlóinak egyszer csak „azonnal távozniuk kellett” tegnap este az épületből „egy misztikus lezárás” miatt.

Váratlanul az összes vásárlót azonnali távozásra szólították fel az egyik angliai IKEA épületében, de nem árulták el, mi történt 3

A 19:15 körül a közösségi médiában megjelent bejegyzéseken vásárlók egész sokasága látható a Wellington Road-on levő svéd bútor áruház előtt, miután váratlanul elrendelték az épüet evakuálását, és azonnal kitessékeltek mindenkit az áruházból, de azt sem árulták el, hogy mi történt.

Az egyik szemtanú nem sokkal később azt mondta, hogy az üzlet még mindig „le van zárva”, miután a személyzet korábban egyszer csak teljesen váratlanul felszólította őket, hogy azonnal távozzanak.

„Már éppen indultunk volna, amikor a bejelentés elhangzott, és a biztonsági őr srác szó szerint rohanva jött le a lépcsőn, és olyan volt, mint aki teljesen pánikba esett, és azt mondta, azonnal induljunk el kifelé.” – mesélte az egyik vásárló, aki jelen volt, amikor az esemény megtörtént.

“A bejelentésben azt is elmodták, hogy az épületben levő gyermekmegőrzőben lévő gyerekeket már evakuálták az épületből, és a személyzet segíteni fog az embereknek megtalálni gyermekeiket.”

Az egyik szemtanú, John Junior mentálhigiénés aktivista ezt írta a Twitteren a történteket követően: „Őrült pánik az @IKEAUK-ban ma este Ashtonban Lyne-nél! Hirtelen evakuálták az épületet és az áruházat azonnal bezárták. Nem mondanak nekünk semmit. Szörnyű.”

„Hirtelen kiürítést rendeltek el, éppen amikor enni készültünk és megkóstoltuk volna a húsgombócokat az Ikeában Ashton Under Lyne-ben, és most mindannyian kint vagyunk sok más emberrel együtt. A riasztók is megszólatnak, és a hangos bemondóban azt mondták, hogy azonnal hagyjuk el az épületet.” – tette hozzá.

A Manchester Evening News értesülése szerint az emberek közül többen is beszámoltak arról, hogy a riasztók is megszólaltak, miközben az Ikea épületén keresztül a parkoló irányába nyíló kijárat felé haladtak. A vásárlókat aztán valamivel később visszaengedték az áruházba.

Az incidens okát, körülményeit és azt, hogy a vásárlókat pontosan miért kellett evakuálni, még nem hozták nyilvánosságra, de annyi biztos, hogy a tűzoltóság és a mentőszolgálat egységei nem mentek ki a helyszínre.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után