Meghalt egy nő észak-Londonban, miután óriási tűz ütött ki egy társasházban hétfő éjszaka.

Nyolc tűzoltóautó és hatvan tűzoltó igyekezett megfékezni a lángokat Hampsteadben, miután egy négy emeletes társasház második és harmadik emelete lángokba borult. A helyszínen készült képeken látszik, ahogy a lángok vörösre festik az éjszakai égboltot, miközben a tűzoltók órákon át próbálják eloltani az épületet. Bár sikerült kihozni egy nőt az társasházból, még a helyszínen halottnak nyilvánították.

A tűzjelző nem sokkal hajnal 2 előtt szólalt meg a daleham gardeni házban, így a tűzoltóság megérkezése előtt 20 lakónak sikerült elmenekülnie az épületből. Egy sajtónak nyilatkozó nő szerint a lánya és a veje taxival menekültek hozzá az éjszaka közepén, miután pizsamában és cipő nélkül rohantak ki az épületből.

Eközben a környéket lezárták, és azt javasolták az autósoknak, hogy kerüljék el a területet, amíg a tűzöltők kezelik a helyzetet. A lángokat végül hajnal 5-re sikerült megfékezniük.

„Nyolc tűzoltóautó és hatvan tűzoltó vonult ki a helyszínre, miután egy társasházi tűzhöz hívtak ki minket a Daleham Gardenbe hajnalban” – mondta az LFB szóvivője. „A lángok megfékezését a levegőből, helikopterrel is támogattuk. Tűzoltóinknak sikerült kihozni egy nőt az épületből, azonban sajnos már nem volt életben. Az alakulatok kiérkezése előtt körülbelül 20 ember menekült ki. A tűz az első három emeletben és a tetőn is jelentős károkat okozott. Hajnali 1 óra 52 perckor hívták ki a tűzoltóinkat, és 4 óra 52 percre sikerült teljesen megfékezni a lángokat.”

West Hampstead, Kentish Town, Euston, Paddington és Holloway kerületeiből is érkeztek alakulatok a tűz megfékezésére. A tűz okait egyelőre nem lehet tudni, még vizsgálják a helyszínt a szakértők.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com