koronavírus

A brit kormány a legfrissebb értesülések szerint egy új rendszer bevezetését fontolgatja, aminek az lenne a lényege, hogy a koronavírusból kigyógyult személyek egyfajta írásos igazolást kapnának, aminek a birtokában nem kéne többet törődni a kijárási tilalommal.

Ezt az intézkedést elvileg Németország hamarosan be is fogja vezetni, és feltehetően a britek is tőlük vették az ötletet. A brit kormány úgy tudni hogy arra vár, hogy előbb az antitestes tesztek legyenek mindenki számára elérhetőek, ezeknek a segítségével ugyanis kimutatható lesz az is, ha valaki ugyan már makk egészséges, de korábban elkapta a koronavírust, csak már kigyógyult.

„Mindig is hangsúlyoztuk, hogy fontolóra vesszük azokat a stratégiákat, amelyeket máshol követnek és beváltak. Ha vannak olyan dolgok, amik Nagy-Britanniában is hasznosak lennének, akkor természetesen elgondolkodunk azok bevezetésén.” – nyilatkozta Boris Johnson egyik szóvivője, amikor a németek által bevezetni tervezett intézkedésről kérdezték.

A németországi kutatók már azt vizsgálják, hogy a hatóságok miként tudnak kiadni  olyan igazolványokat a létfontosságú munkákat végző munkavállalók számára amely segítene igazolni, hogy ők szabadon járhatnak kelhetnek a korlátozások ellenére.

Az Egyesült Királyságban a kormány az antitestes tesztektől várja a nagy áttörést – és több millió darabot rendelt belőle, de a tesztek egyelőre ellenőrzés alatt vannak, azonban állítólag néhány napon belül országszerte elérhetővé válnak majd. A szakértők elmondása szerint azok, akikben a teszt antitesteket mutat ki, már nem fertőzőek, és valamilyen mértékben immunisak is a koronavírusra.

Eközben a brit miniszterelnök, aki maga is elkapta a koronavírust, bár úgy volt hogy pénteken egy hét elkülönítés után újra munkába áll és nem csak videobeszélgetéseken keresztül irányítja a kormányt, továbbra sem gyógyult ki teljesen és még mindig vannak tünetei. A szóvivője azt nyilatkozta, hogy Mr. Johnson is követni fogja az orvosok utasításait.

Az Egyesült Királyságban a koronavírus okozta halálesetek száma csütörtökre 2921-re nőtt vagyis szerda óta 1 nap leforgása alatt újabb 569 fővel. Ezzel párhuzamosan a kormány adatai szerint már több mint 33 700 ember van, akiről biztosan tudni lehet, hogy megfertőződött.      Forrás