Egy Nagy-Britanniában található laboratórium nemrég közölte, hogy egy új fajta gyorstesztelő eszközt fejlesztettek ki, amivel a koronavírus az ujjbegyünkből vett mintával elvileg 15 percen belül kimutatható.

Az AlphaBiolabs azt nyilatkozta a Liverpool Echo-nak, hogy a tesztet magán vagy vállalati egészségügyi szakember végezheti el, és szinte azonnal kimutatja, hogy a tesztalany megfertőződött-e koronavírussal vagy sem.

A Warringtonban működő cég azt állította, hogy a kifejlesztett új módszer kevésbé kellemetlen, mint a jelenlegi „orrdugós-módszer”, amely magában foglalja az orr és a torok nyálkahártyájáról való mintavételt.

Az AlphaBiolabs szóvivője elmondta, hogy a vállalat alapvetően olyan vállalkozásokat akar megcélozni, amelyek érdeklődnek az alkalmazottaik tesztelése iránt. A teszt ára 125 £ plusz ÁFA. Ez magában foglalja a vérminta ujjszúrással történő vételét, majd annak egy szűrőberendezésbe való helyezését.

A cég állítása szerint a teszt mindössze 15 percet vesz igénybe, és maximum ennyi idő elteltével megtudhatjuk, hogy az alany fertőzött-e, és hogy nagyjából mennyi ideje kaphatta el a koronavírust. David Thomas, az AlphaBiolabs ügyvezető igazgatója elmondta: „Ez a gyors és hatékony teszt a Covid-19 fertőzés jelenlétét képes kimutatni anélkül, hogy drága magánklinikákat vennénk igénybe, vagy a már így is túlhajtott NHS-nél próbálkoznánk.

„A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a betegek nagy százaléka egy ideig nem mutat semmiféle észlelhető tünetet, ezért a koronavírus terjedése komoly logisztikai és működési problémákat okoz a vállalkozások jelentős részének. Az azonnali eredmények nélkülözhetetlenek, ha az alkalmazottakat el kell különíteni vagy karanténba kell helyezni.”

„Örülünk, hogy ezt az igényt most ki tudjuk elégíteni egy új Európában regisztrált eszköz kínálásával, amely egészségügyi vagy kereskedelmi helyiségekben is használható. Büszkék vagyunk arra, hogy első brit laboratóriumként tudjuk megoldani a vizsgálati eredmények tömeges feldolgozását, bár csak korlátozott mennyiségű készlet áll rendelkezésre.” – nyilatkozta Mr. Thomas.

Mindeközben a legfrissebb adatok szerint a szigetországban a regisztrált fertőzöttek száma majdnem 700 fővel ugrott meg egy nap alatt és jelenleg 2626 a bejegyzett esetről tudni.            Forrás