„Új EU-s népszavazás nélkül nem engedhetjük kilépni Nagy-Britanniát”

Owen Smith azt nyilatkozta, hogy megpróbálják Theresa May miniszterelnököt meggátolni abban, hogy az 50. cikkelyt aktiválja, hacsak nem csinál még egy népszavazást amikor a Brexit pontos terve készen áll, vagy a parlament nem szavaz róla hivatalosan.

1041860900

A munkáspárt vezetői posztjára pályázó politikus azt nyilatkozta, hogy ha megválasztják, akkor meggátolja a kilépés folyamatának hivatalos megkezdését, mindaddig, amíg újabb szavazást nem rendelnek el, vagy népszavazás formájában, vagy pedig a parlament részéről. A munkáspárt nem fog egy „kitöltetlen csekket” adományozni a konzervatív pártnak pusztán jóindulatból.

A miniszterek azt nyilatkozták, hogy amennyiben egyértelműbb eredmény születne, végrehajtanák azt. Június 23-án ugyanis a brit nemzet lakossága megszavazta ugyan, hogy Nagy-Britannia kilépjen az EU-ból, de mindössze 52% – 48% arányban, ami nem valami meggyőző, főleg, hogy utána kiderült, hogy a kilépés mellett kampányolók félrevezették a szavazókat mindenféle légből kapott adatokkal. A kilépés körülményei és időpontja tehát egyelőre nagyon ködös.

_90890812_mediaitem90890811

A miniszterelnök asszony korábban azt nyilatkozta, hogy idén már biztosan nem kezdi meg Nagy-Britannia a kilépés folyamatát, mert ahhoz, hogy átgondoltan, és hatékonyan hajtsák végre a feladatot, idő kell. A kilépés egyébként még akár éveket is tolódhat, aminek számos oka van és amiről egy korábbi cikkünkben már részletesebben írtunk.

Mr. Smith azt is elmondta, hogy a kilépés mellett kampányolók rengeteg embert félrevezettek, ami akár a szavazás végeredményére is komoly hatással lehetett. Éppen ezért ezek az emberek megérdemlik, hogy felszólalhassanak még a kilépést illetően.

„Igazán felelőtlen lépés volna Theresa May miniszterelnök asszonytól, ha csak úgy simán, ezek után elindítaná a kilépés folyamatát, és úgy sétálnánk ki az EU-ból, mint valami alvajáró. A munkáspárt még mindig hisz abban, hogy a szigetországnak az EU-ban a helye.” – nyilatkozta a BBC Radio 5 élő adásában.

Mr. Smith egyébként nem rejtette véka alá, hogy foggal, körömmel ragaszkodni fog az EU-ban maradáshoz, ha megválasztják miniszterelnöknek.

„Theresa May azt mondja, hogy a Brexit, az Brexit, nincs mese… de valójában senki sem tudja, hogy mi is az a brexit. Dobhatnánk a kukába az egész mostani munkajogot, az egészségügy intézményét veszélybe sodornák a külföldi versenytársak, és egyáltalán a kereskedelem a többi országgal sokkal körülményesebbé válna, ami mind a gazdaságunkat rombolná. Az én vezetésem alatt a konzervatív párt nem kapna tőlünk egy kitöltetlen csekket. A parlamentben arra fogunk szavazni, hogy az 50. cikkelyt ne lehessen aktiválni, amíg nem volt még egy népszavazás, vagy nem írnak ki új parlamenti választásokat, hogy a frissen megalakult kormány dönthessen az ország jövőjét illetően.” – nyilatkozta a munkáspárti politikus.

Sir Patrick McLoughlin, a konzervatív oldalról azt reagálta erre, hogy Mr. Smith nem veszi figyelembe, hogy hogy döntött a nép. Szerinte ugyanis a döntés egyértelmű volt és a konzervatív párt ennek megfelelően végre is fogja hajtani a nép akaratát.

„Teljesen mindegy, hogy Jeremy Corbyn vagy Owen Smith áll az élén, a munkáspárt túlságosan megosztott ahhoz, hogy a Brexitet sikeresen levezényelje.” – hangzott a válasz.       Forrás: http://www.bbc.co.uk/

[fblike]