A rendőrség által használt új, hordozható ujjlenyomat-olvasók több civil szervezet szerint is problémásak, és nagyon „agresszív”, személyi jogokat sértő megoldásnak tartják ezeket.

A belügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy a West Yorkshire rendőrség 250 ilyen készüléket fog kapni. Ezen szkennerek segítségével egy perc alatt képesek lesznek azonosítani a gyanúsítottakat.  Az eszközök – amelyeket az év folyamán még további 20 rendőrségi állomáson terveznek bevezetni – egy okostelefon-applikációhoz vannak kötve, és korlátlan hozzáférésük van a rendőrségi és a bevándorlási ujjlenyomat-adatbázisokhoz.

A Liberty egyik tagja, Emma Norton szerint azonban a kormány egyszerűen anélkül „vezette be fű alatt” ezeket a szkennereket, hogy ez bármilyen formában a parlament elé került volna.

„Nincs rá szó, hogy mennyire agresszív és alapjogokat sértő ez az új módszer. Semmiféle hozzájárulást nem kérnek az ujjlenyomat vételhez az adott személyektől, ez nem érdekli őket. Arra sincs lehetőségük, hogy mielőtt átadnak magukról ilyen komoly információt, jogi tanácsot kérhessenek ezzel kapcsolatban. Azt pedig végképp nem tudjuk, hogy mi van akkor, ha valaki meg akarja tagadni az ujjlenyomata beolvasását.”

Norton szerint a rendőrség ezekkel az új szkennerekkel a bevándorlókat és a védtelen, színes bőrű lakosokat fogja megcélozni. „A rendőrök radikális, személyi jogokat sértő technológiát alkalmaznak anélkül, hogy erről megkérdezték volna az embereket, vagy a parlament elé került volna a kérdés. Pont úgy, mint az arcfelismerő rendszerek alkalmazását, ezt is csendben, de agresszíven terjesztik szét az országban.”

Valóban, a belügyminisztérium csak azt jelentette be, hogy a szkennerek már használatban is vannak West Yorkshire utcáin, és az új Biometric Services Gateway részeit képezik. „A BSG csak egyike azoknak a rendszereknek, amelyeket a belügyminisztérium vezet be a használatba, segítségül a rendőröknek a mihamarabbi azonosításban” – mondta Nick Hurd miniszter. „Ezeknek az eszközöknek köszönhetően nem kell feleslegesen eljárkálni a rendőrőrsökre, hanem rengeteg időt tudnak a tisztek megtakarítani – és így fókuszálhatnak arra, ami tényleg a munkájuk: a bűntények visszaszorítására.”

A west yorkshire-i alezredes is el van bűvölve attól, hogy milyen hatékonyak a szkennerek. „Az ujjlenyomat-olvasók bevezetése nagyon nagy előrelépés az országos bűnüldözés fejlesztésének szempontjából. Az új technológiák használata – ahogyan az a tesztek során kiderült – jelentős előnyökkel jár számunkra. Már az utcán vehetünk ujjlenyomatot a gyanúsítottaktól, és ellenőrizhetjük őket az adatbázisunkban kevesebb mint egy perc alatt.”

„Emellett arra is volt példa most a tesztidőszak során, hogy mennyire meg tudja gyorsítani a sebesültek ellátását, köszönhetően annak, hogy hozzáférünk az orvosi történetéhez is. Azt is segíti, hogy a rokonok mihamarabb be tudjanak menni hozzájuk a kórházba, amikor az idő egy kritikus faktor.”

Egy ilyen eszköz 300 fontba kerül. A belügyminisztérium emellett biztosította az embereket, hogy az utcán vett ujjlenyomatokat nem tárolják el. „Annak érdekében, hogy a BSG biztonságosan működhessen, egyből az ellenőrzés után kitörlődnek a  bevitt ujjlenyomatok.”    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás