Új adó jön Nagy-Britanniában, ami az alacsony fizetésűeknek lesz rossz

Az új adó, aminek a bevezetését tervezi a brit kormány, a cukoradó, amit a magas cukortartalmú italokra vetnének ki a szigetországban. Ez a szakértők szerint a végén megint csak a szegényeken fog lecsapódni, és ráadásul nem is következetesen fog vonatkozni minden cukros termékre.

Recipt

Hogyan fog működni?

play-sharp-fill
További információért kattints ide

Alapvetően az adó célja, hogy az egészségtelen, indokolatlanul agyoncukrozott italok drágábbá váljanak, ami alatt főként a szénsavas cukros üdítők értendőek. A gyümölcs koncentrátumok és a tejes alapú italok kivételt fognak élvezni, és a kis vállalatok termékeire sem fog vonatkozni az adó. Az adónak két sávja lesz attól függően, hogy az adott termékben mennyi cukor van 100ml-enként. Ahol ez az érték meghaladja az 5g-ot ott várhatóan 18p-vel, ahol pedig 8g-ot, ott 24p-vel drágul majd az ital ára literenként.

Miért van erre szükség?

Állítólag az egészségünk érdekében csinálják. Sok a túlsúlyos ember a brit társadalomban, és sajnos már a fiatalok közt is egyre magasabb az elhízottak aránya, aminek muszáj valahogy gátat szabni. Országszerte rengetegen támogatják az ötletet, ugyanis a csokival meg a sütivel ellentétben a cukros italokra a legtöbben nem tekintenek egészségtelen dologként, míg egy tábla csokiról legalább mindenki tudja, hogy nem jó ötlet minden nap megenni.

A kutatások szerint emellett a fiatalok körében a cukros üdítők azok, amikkel a napi bevitt cukormennyiség legnagyobb részét elfogyasztják. A rengeteg cukor pedig cukorbetegséghez, elhízáshoz, és közvetetten rengeteg más súlyos betegséghez vezethet, amit pedig egyébként végtelenül egyszerűen el lehetne kerülni. A Coca Cola, a Pepsi, Dr. Pepper, Fanta, Sprite és hasonló ismert termékek mind mind akár 50p-vel is drágulni fognak üvegenként.

1445527426-c48d067c3afde69eb00c35e8f82e1600-600x400

A baj a következetlenség…

Sajnos lesz egy csomó olyan kávézókban kapható ital, amik a Coca Colát (10.6g/100ml) is felülmúlják cukortartalomban, és mégsem lesznek megadóztatva. Ilyenek például a Starbucks-os forrócsoki 11g / 100ml, vagy a Tesco csokis tej 12.4g/100ml.

A 10 legcukrosabb ital, amikre nem fog vonatkozni az adó:

  • Costa, chai latte, skimmed milk (17.5g/100ml)
  • Caffe Nero, hot chocolate, no cream, regular (17g)
  • Galaxy flavoured milk (14.4g)
  • Starbucks, white chocolate mocha with whipped cream, short, skimmed milk (13.3g)
  • Tesco chocolate fudge brownie flavoured milk (13.1g)
  • Frijj chocolate fudge brownie milkshake (12.9g)
  • Mars flavoured milk (12.8g)
  • Tesco chocolate flavoured milk (12.4g)
  • Caffe Nero, frappe creme, strawberry and vanilla (12.2g)
  • Galaxy thick shake (11.6g)

Így viszont a történet kérdéseket von maga után, ugyanis ez azt jelenti, hogy nem csak a cukortartalomról szól ez az adó, amit egyébként a kormány 2018-ra szeretne bevezetni. Ettől függetlenül jó, hogy legalább valamit tesznek, de az is kérdés, hogy vajon hány ember nem fogja megvenni a 2l-es Cola-t, ha 50 p-vel többe fog kerülni…     Forrás: http://www.bbc.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára