Két embert kórházba kellett vinni, miután a metrón utazók pánikszerűen elkezdtek menekülni a szerelvényekről az Oxford Circus megállónál, mivel a járművön tűz ütött ki.

A Bakerloo vonalon közlekedő metrón mozgás közben ütött ki a kisebb tűz elektronikai hiba miatt, és hamar füsttel töltötte meg a szerelvényeket, ekkor kellett evakuálni az utasokat. A jelenlévők szerint többen is a földre vetették magukat a fojtogató füst miatt a reggel 9-kor kitört dráma közepette. A rohammentősök végül 4 embert kezeltek a helyszínen enyhébb füstmérgezéssel, ketten pedig kórházba kerültek megfigyelésre.

A tűzoltók és a Transport for London egyelőre vizsgálja, hogy pontosan mi okozhatta a tüzet, ami az egyik szerelvényből indult, de az Oxford Circus állomáshoz érve már kívülre is kiterjedt. Az egyik utas, Joe Bunting szerint már azelőtt érezni lehetett az égett gumi szagát, hogy a füst betöltötte volna a metró szerelvény kocsijait.

„Az emberek pánikolni kezdtek, többen a földre vetették magukat, köhögtek, és valamiféle vészjelzőt kerestek. Eközben a vezető bejelentette, hogy mindjárt beérünk az Oxford állomásra, ahol aztán mindenki le tud szállni a járműről. Amikor aztán beértünk, és kinyíltak az ajtók, a füst kiáramlott a platformra is, ettől meg beindultak a tűzjelzők, és végül az egész Oxford megállót evakuálták. A füstnek egyébként végig nagyon égett gumi szaga volt. Nagyon intenzív és feszült volt az a rövid idő, amíg a metrón voltunk… olyan érzés volt, mintha egy örökkévalóságig tartana elérni a Piccadilly-től az Oxfordig.”

Ezután a megállót nem is nyitották ki újra egy darabig, mivel lent a tűzoltók és közlekedésfelügyelők igyekezték felderíteni a tűz okait. A nyilatkozataik szerint egyelőre nem szándékos gyújtogatásként kezelik, nincsenek erre utaló jelek. A londoni tűzoltóság az eset után rövid tweetben írt az incidensről, a mentősök szóvivője pedig így nyilatkozott: „Reggel 8:53-kor értesítettek minket a Bakerloo vonalon történt tűzről, az Oxford megállónál. Kiküldtük a sürgősségi csapatunkat a helyszínre, öt perccel a bejelentés után már ott is voltak. Néhány embert a helyszínen láttak el a szervezetükbe jutott füst miatt, két embert pedig behoztak megfigyelésre.”

Nigel Holness, a London Undergroung egyik vezetője „őszinte sajnálatát” fejezte ki az incidens és az általa okozott stressz miatt. „8:50 körül értesítették munkatársainkat, hogy az Oxford megálló felé közeledő metró füstöl. Ők aztán egyből hívták a tűzoltókat és a mentőalakulatokat, akik nagyon hamar kiérkeztek, és biztosították, hogy minden utas biztonságban elhagyhassa a platformot. A tűz oka úgy tűnik, elektronikai meghibásodás, ami az egyik szerelvény alatt történt, ez okozta a kisebb tüzet.”      Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com