Tömegverekedés volt Londonban – kocsikat borogattak a felbőszült utcabálozók 1

Csütörtök este tömegverekedés robbant ki Délkelet-Londonban, miután egy nyári utcabál során elszabadultak az indulatok.

shootershill2

A mulatozó emberek Shooter’s Hill-nél, Woolwich környékén rontottak egymásnak egy nyári, utcai fesztivált követően, derült ki a jelentésből. Este 11 előtt riasztották a rend őreit, akik azonnal a helyszínre is siettek. Több, mint 30 rendőrtiszt próbálta kordában tartani a balhézó csürhét. Több autót is felborítottak a vandálkodós hajlamukat kiélni vágyó huligánok.

A szemtanúk döbbenten figyelték az eseményeket. Twitteren és Facebookon többen is leírták, hogy mi történik, miközben a rendőrök elzárták a maguk után felfordulást hagyó rendbontók előtt az utat. Időközben egy rendőrségi helikopter is a helyszínre érkezett, hogy a levegőből támogassa a rendőrtisztek munkáját.

shootershill

„Mi a fene folyik Shooter’s Hill-nél? Most mentem el mellette, és soha nem láttam még ennyi rendőrautót egy helyen.” – írta Ben Churchinho.

„Hatalmas bunyó van Shooter’s Hill-nél. Több, mint 20 rendőrautó van a helyszínen.” – írta Twitteren egy másik szemtanú.

A verekedést követően két embert letartóztattak szándékos károkozás alapos gyanújával, de összességében komolyabb személyi sérülés nélkül sikerült rendet teremteni Shooter’s Hill-nél, még mielőtt nagyobb baj történhetett volna.

Facebook csoportunk  már 5,000 fős. Gyere te is!

ÚJ – Mobilodról mostantól 1 érintéssel elérheted weboldalunkat a HuNglia ikonnal

Vásárolj olcsóbban a HuNglia kuponjaival 

Ha érdekesnek vagy hasznosnak találtad, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/crime/huge-fight-sparks-in-south-east-london-as-summer-street-party-turns-violent-10362909.html

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után