Tömegverekedés tört ki Dél-London utcáin 1

Három embert is letartóztattak, miután tömegverekedés tört ki fiatalok között dél-London utcáin. A rendőrség azután érkezett a helyszínre, hogy megkezdődött a verekedés csütörtök délután. A Scotland Yard nyilatkozata szerint bejelentésre mentek ki, nem sokkal 5 óra után a Brixton Roadra.

tomegverekedes

A verekedésben sok tinédzser vett részt, lányok és fiúk vegyesen, többeknél lopott felmosók voltak, amelynek a fa részével estek egymásnak. Videofelvételeken látszik, ahogy rengeteg hatósági jármű érkezik a helyszínre, köztük mentők, rendőrautók, és egy rendőr-teherautó, és a Brixton Roadot rövid időre le is zárták, amíg kezelték a helyzetet.

Egy szemtanú szerint a helyszín „teljes káosz” volt, amikor a hatóságok kiérkeztek 7 egységgel, és elkezdték szétoszlatni a tömeget. „A fiatalok nagyon egymásnak estek, óriási volt a tömeg, és a rendőröknek kellett őket kergetni, hogy meg tudják őket fogni. Nem is lehetett látni pontosan mikor lett vége, mert nagyon sok tinédzser volt ott, és legalább annyi rendőr.

Végül egy srácot és két fiatal lányt tartóztattak le.” Egy másik helyszínen lévő szerint „felmosókkal ütötték egymást, de olyan erősen, hogy eltört.” Hozzátette: „Láttam, ahogy a rendőrök megbilincselnek egy lányt, és hassal a földre kényszerítik. Nagyon picike lány volt, de borzasztóan kapálózott és iszonyatos sikoltozást és ordibálást csapott.”

Egy közeli bolti karbantartó elmesélte, ahogy tőlük is elvettek két felmosót a bolt elől. „Próbáltam elkapni őket, de túl sokan voltak. Összevissza törték a felmosókat. 12 éve dolgozok ezen a környéken, és egyre rosszabb, ami itt van, nem bünteti meg senki őket, amiért folyamatosan így viselkednek ezek a fiatalok.” Egy másik ember Twitteren ironikusan megjegyezte: „Nagyon sokáig tartott a rendőrségnek, míg letartóztatott egy iskolás kislányt.”

„A rendőrséget 5:15-kor hívták ki március 9-én, hogy bejelentsenek egy folyamatban lévő verekedést. Két lányt és egy fiút tartóztattak le zavargás vádjával, még nem derült ki a pontos koruk. Jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak a dél-londoni rendőrőrsön” – mondta a Met Police szóvivője. Azt is hozzátette, hogy nem volt jelentve semmilyen sérülés.

Nem ez volt azonban az egyetlen fiatalokból álló tömegverekedés a napokban. South Norwoodban a szemtanúk szerint legalább 30 fiatal okozott hirtelen óriási káoszt egy iskola mellett, egy csendes külvárosi utcán. A randalírozók még egy rendőrségi kisbuszt is majdnem felborítottak, mikor kitört a verekedés, tegnap röviddel 4 óra előtt. Javid Ahmad mosoda tulajdonos azt mondta, a többi diák a boltjába rohant be az eseménykor menedéket keresve.

„Teljes volt a káosz, lányok és fiúk is vegyesen részt vettek, ordítozott mindenki, ijesztő volt. nagyon. Elkezdtek bejönni az üzletembe, de nagyon nem örültem nekik. Szerintem legalább 50 ember részt vett a verekedésbe, és mikor a rendőrség a helyszínre érkezett egy csomó egységgel, nem is sikerült egyből megfékezni a rebelliót.” Egy másik szemtanú szerint az egész azzal kezdődött, hogy két fiú egymásnak esett az úton. „Nem láttam mindent, de az egyik srácon nem az iskolai egyenruha volt. Megdöbbentő jelenet volt a nap közepén.”   Forrás, forrás, forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után