A brit fővárosban metrómegállók tucatjait zárják be a csütörtöki nap folyamán, készülvén arra, hogy London hamarosan teljes karantén alá kerülhet a koronavírus miatt.

London polgármestere, Sadiq Khan azt nyilatkozta egyik legutóbbi beszédében, hogy a városban utazgatni csak akkor kéne bárkinek, „ha elengedhetetlenül szükséges”. Mr. Khan arról is beszámolt hogy a város tömegközlekedését is igen nagy mértékben meg fogják ritkítani a vírus terjedése miatt.

A csütörtöki naptól nagyjából 40 metrómegálló nem fog üzemelni. A megállók egészen addig így is maradnak, míg a város vezetése máshogy nem dönt. Egyelőre csak olyan metrómegállókat zárnak le Londonban, amelyeknél nincs átszállási lehetőség másik vonalra. A Transport for London metrószolgáltatása így drasztikus mértékben csökkentve lesz. Elmondásuk szerint arra próbálnak azért koncentrálni, hogy a legfontosabb útvonalak és útszakaszok továbbra is elérhetők legyenek, hogy a még dolgozó alkalmazottakat ne korlátozzák a munkába járásban.

Mindez nem sokkal azt követően történik, hogy Boris Johnson szerdán nem volt hajlandó kizárni a „további és keményebb intézkedések” lehetőségét a vírus terjedésének megakadályozására a fővárosban, ahol a járvány terjedése megelőzi a nemzet többi részét.

TEHÁT…

Csütörtöktől az alábbi metrómegállók nem üzemelnek:

  • Bakerloo Line: Lambeth North, Regents Park, Warwick Avenue, Kilburn Park, Charing Cross
  • Central Line: Holland Park, Queensway, Lancaster Gate, Chancery Lane, Redbridge
  • Circle Line: Bayswater, Great Portland Street, Barbican
  • District Line: Bow Road, Stepney Green, Mansion House, Temple, St James’s Park, Gloucester Road
  • Jubilee Line: Swiss Cottage, St John’s Wood, Bermondsey, Southwark
  • Northern Line: Tuffnell Park, Chalk Farm, Mornington Crescent, Goodge Street, Borough, Clapham South, Tooting Bec, South Wimbledon, Hampstead
  • Piccadilly Line: Caledonian Road, Arsenal, Covent Garden, Hyde Park Corner, Bounds Green, Manor House
  • Victoria Line: Pimlico, Blackhorse Road

Péntektől:

  • NEM lesz Waterloo & City line
  • NEM lesz éjszakai metró sem Londonban

„A londoni embereknek kerülniük kell a társadalmi interakciókat, kivéve, ha feltétlenül szükséges, és ez egyben azt is jelenti, hogy kerülniük kellene a közlekedési hálózat használatát is, hacsak nem feltétlenül szükséges. London át fogja vészelni ezeket a rendkívül kihívásokkal teli időket, és ebben többek közt kulcsfontosságú annak biztosítása, hogy a főváros jelen helyzetében a legfontosabb feladatköröket ellátó munkavállalók mozoghassanak a városban.” – tette hozzá a londoni polgármester.          Forrás