Nigel Farage, a brit keményvonalas Reform UK párt vezetője kedden bejelentette, hogy ha megnyeri a következő választást, az Egyesült Királyság kilép az Európai Emberi Jogi Egyezményből, és minden illegálisan érkező bevándorlót azonnal őrizetbe vesznek és deportálnak.

A politikus terveit az angol csatornán át érkező bevándorlók számának emelkedése, valamint a menedékkérők szállodai elhelyezése miatt kirobbant tiltakozások közepette vázolta fel. Bár pártja jelenleg csak négy mandátummal rendelkezik a 650 fős alsóházban, a közvélemény-kutatások szerint a Reform támogatottsága több esetben eléri vagy meg is haladja a Munkáspártét és a Konzervatívokét.
Farage a sajtótájékoztatón kijelentette: „Ha valaki illegálisan jön az Egyesült Királyságba, őrizetbe kerül, kitoloncoljuk, és soha többé nem maradhat az országban.” Hozzátette, hogy a társadalom hangulata „teljes kétségbeesés és növekvő düh” elegye, és figyelmeztetett: a helyzet már „a közrend valódi veszélyeztetését” jelenti.
A Reform UK vezetője szerint a megoldás része lenne, hogy az Egyesült Királyság felmondja az emberi jogi egyezményeket, így lehetetlenné téve a menedékkérelmek benyújtását. Emellett a párt bővíteni kívánja a befogadó- és őrzött központok kapacitását, és visszafogadási megállapodásokat kötne többek között Afganisztánnal, Eritreával és Iránnal.
Amikor újságírók arról kérdezték, hogy mi történne azokkal, akik hazatoloncolás esetén kínzásnak vagy halálnak lennének kitéve, Farage így reagált: „Az alternatíva a semmittevés. Nem vállalhatjuk a felelősséget a világ összes bűnéért.”
A hivatalos adatok szerint az idén eddig több mint 28 ezer ember érkezett csónakokkal a csatornán keresztül – ez körülbelül 50 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Egy év alatt több mint 111 ezer menedékkérelmet nyújtottak be az Egyesült Királyságban.
Keir Starmer miniszterelnök eközben eltörölte a korábbi konzervatív kormány hírhedt rwandai deportálási tervét. Helyette Franciaországgal kötött megállapodást, amely szerint bizonyos számú illegálisan érkező migránst visszaküldenek Franciaországba. Bár a program kezdetben korlátozott létszámra vonatkozik, a kormány szerint „jelentős előrelépést” jelent.
A hatóságok emellett felgyorsítanák a menedékkérelmek elbírálását. Jelenleg tízezreket helyeztek el szállodákban közpénzből, aminek költségei és társadalmi hatásai komoly vitákat váltanak ki. Az elmúlt hetekben több tiltakozás és ellentüntetés is zajlott, miután bírósági döntés született a London melletti Eppingben található Bell Hotel ideiglenes bezárásáról. Forrás


