Szuper hír: jelentősen csökken a parkolási bírságok összege és változnak a velük kapcsolatos szabályok Angliában és Walesben 1

A kormány közleménye szerint az autósok nagyobb védelmet kapnak az „agresszív adósságbehajtások és az ésszerűtlen, magas bírságok” ellen a parkolási bírságok felső határát ugyanis 50%-kal csökkentik.

Szuper hír: jelentősen csökken a parkolási bírságok összege és változnak a velük kapcsolatos szabályok Angliában és Walesben 3

A hétfőn bevezetett új parkolási szabályok értelmében a maximálisan kiszabható bírság 100 fontról 50 fontra csökken a legtöbb esetben Angliában és Walesben egyaránt, viszont sajnos van egy kivétel, a brit fővárosra, Londonra ugyanis nem vonatkozik ez az új módosítás.

Az új szabályok szerint továbbá a magánparkolóknak is egyértelműbben kell feltüntetniük az áraikat, igazságosabb fellebbezési rendszert kell alkalmazniuk, és 10 perc türelmi időt kell biztosítaniuk a járművezetőknek az esetleges késések miatt.

A maximálisan kiszabható díj tehát a fent említett területeken a legtöbb esetben 50 GBP-ra, súlyosabb jogsértések esetén pedig 70 GBP-ra csökken a továbbiakban.

Ami még szintén jó hír…

…az az, hogy az új szabályokat megszegő magáncégeket a jövőben eltilthatják a pénzbírságok beszedésétől azáltal, hogy megvonják a DVLA (Driver and Vehicle Licensing Agency) adataihoz való hozzáférésüket. Emellett az olyan hibákért, mint például a gépkocsi regisztrációjánál elkövetett gépelési hibák, elírások miatt kiszabott büntetések, automatikusan törlésre kerülnek.

Neil O’Brien miniszter elmondta, hogy az új intézkedések célja, hogy megvédjék az autósokat az „agresszív adósságbehajtástól és az ésszerűtlen díjaktól”: „A magáncégek naponta nagyjából 22 000 parkolási bírságot osztanak ki, gyakran félrevezető és megtévesztő jelzéseknek köszönhetően, agresszív adósságbehajtást és ésszerűtlen díjakat alkalmazva, amelyek célja sokszor az autósok lehúzása.”

Az AA és az RAC örömmel fogadták az új szabályváltozások hírét. Edmund King, az AA elnöke a következőket mondta: „A parkolási szabályoknak ezek az új módosításai jobb védelmet nyújtanak a járművezetőknek, és azt hiszem elmondhatom, hogy már nagyon időszerű volt, hogy bevezetésre kerüljenek. Remélhetőleg az egységes magatartási kódex és az új fellebbezési rendszer bátorítja majd a járművezetőket abban, hogy fellebbezzenek, ha jogosnak érzik, és ne csak vakon befizessék, csak hogy túl essenek rajta.”

Nicholas Lyes, az RAC közútpolitikáért felelős vezetője hozzátette: „Az RAC évek óta kampányolt a magánparkolási szektor megkérdőjelezhető módszereinek megszüntetéséért, ezért örömmel üdvözöljük az új nemzeti szabályzatot, amely magasabb színvonalú standardokat vezet be. Ez kétségtelenül igazságosabbá teszi a járművezetők számára a parkolók használatát és segít a sunyi magáncégek felszámolásában.”      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után