Szomorú hír a Nagy-Britanniában elhunyt magyar testvérpár ügyében - a rendőrség hivatalos bejelentést tett 1

A skót rendőrség sajnálatos módon nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy az Aberdeenben, a Dee folyóból kiemelt két holttest Huszti Henrietta és Huszti Eliza, vagyis a három hete eltűnt magyar származású ikerpár.

Szomorú hír a Nagy-Britanniában elhunyt magyar testvérpár ügyében - a rendőrség hivatalos bejelentést tett 3

A 32 éves testvérek, akik egy hármasikrek tagjai voltak, rejtélyes körülmények között tűntek el január 7-én.

Titokzatos eltűnés az éjszaka közepén

Henriettát és Elizát utoljára hajnali 2 óra körül látták, amint az utcán sétáltak, miután váratlanul elhagyták közös lakásukat az éjszaka közepén. A térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy áthaladnak a Victoria hídon, majd egy folyóparti ösvényen haladnak tovább, amely egy csónakklubhoz vezetett. A rendőrség később kiderítette, hogy az ikrek egy nappal eltűnésük előtt is jártak ezen a hídon.

A rendőrség megerősítette, az azonosítás megtörtént

David Howieson felügyelő, a skót rendőrség képviselője így nyilatkozott:

„A Dee folyóból 2024. január 31-én, pénteken kiemelt két holttestet hivatalosan is azonosítottuk és a megtalált két holttest Huszti Henrietta és Huszti Eliza. A haláluk pontos körülményeinek megállapítása érdekében a vizsgálatok továbbra is folyamatban vannak, azonban jelenleg nincs egyértelműen arra utaló jel, hogy bűncselekmény történt volna.”

Rejtélyes előzmények

Az ikerpár eltűnése Aberdeen egyik leghidegebb időszakában történt. Különös módon, mielőtt elhagyták volna a lakásukat, üzenetet küldtek főbérlőjüknek, amelyben közölték, hogy nem térnek vissza.

Családjuk számára még ennél is rejtélyesebb volt, hogy a testvérek senkinek nem említették, hogy elköltöznének a bérelt lakásból. Testvérük szerint teljesen szokatlan volt, hogy a családot semmilyen módon nem tájékoztatták terveikről.

A skót hatóságok továbbra is vizsgálják az ügy részleteit, hogy pontosan mi vezetett a testvérek tragikus halálához.  Forrás