Szó szerint kerítéshez szegeltek egy embert az Egyesült Királyságban 1

Kórházba kellett szállítani egy férfit, miután vasárnap hajnalban egyelőre ismeretlen személyek, tisztázatlan körülmények közt súlyos testi sértést követtek el egy parkolóban az Antrim megyei Bushmills területén.

Szó szerint kerítéshez szegeltek egy embert az Egyesült Királyságban 3

A 20 év körüli férfit nem sokkal éjfél után találták meg egy kerítéshez szegelve, méghozzá mind a két kezét egy-egy nagy szöggel rögzítve a falécekhez. Ezzel párhuzamosan a Dundarave Park melletti parkolóban pedig kigyulladt két kisteherautó, melyek közül az egyik az áldozaté volt.

A közeli nyilvános illemhelyekre rajzolt graffitiket pedig szintén a támadással és a gyújtogatással hozták összefüggésbe. Az Észak-Írországi Rendőrszolgálat (PSNI) szerint a férfi súlyos és feltehetőleg az egész további életét befolyásoló, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Det Insp Lyttle azt nyilatkozta a támadás után: „Ez egy igen hátborzongató támadás volt. Demokratikus társadalomban élünk, ahol semmi ilyesminek nincs helye. A tettesek brutális támadása az egész helyi közösséget megrettentette, ugyanis megfélemlítéssel és nyíltan erőszakos viselkedéssel kontrollálnak másokat.”

Szó szerint kerítéshez szegeltek egy embert az Egyesült Királyságban 4

Az Észak-Írországi Tűzoltó- és Mentőszolgálat (NIFRS) személyzete is a helyszínre sietett, és bár a tüzet sikerült eloltani, mindkét járműben jelentős károk keletkeztek.

Az Alliance North Antrim MLA Sian Mulholland ezt mondta: „A támadás természete különösen megdöbbentő volt. Sem Bushmillsben, Észak-Antrimban sem pedig bárhol máshol Észak-Írországban nincs helye ilyen erőszaknak.”

A TUV vezetője és a helyi MLA Jim Allister  is „döbbenetét fejezte ki a faluban elkövetett iszonyatos és kegyetlen támadás miatt”. A PSNI arra kéri a szemtanúkat vagy azokat, akiknek van bármilyen kamerafelvétele, netán valamilyen hasznos információval rendelkeznek a történteket, vagy a támadókat illetően, hogy lépjenek velük kapcsolatba, méghozzá minél hamarabb.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után