Szemen szúrtak egy buszsofőrt Dél-Londonban, szolgálat közben 1

A rendőrség nyilvánosságra hozta a felvételt, amin a 227-es busz egyik járatának sofőrjét nemes egyszerűséggel, az ablakon behajolva, szemen szúrta egy fiatal férfi London déli részén.

busmetpoilice0403E

A busz belső kamerája rögzítette az egész jelenetet, amint egy gyalogos férfi odasétál a buszsofőr ablakához, kést ránt, és arcon döfi a vezetőt.

A 41 éves sofőrt Penge környékén a High Street-en érte a váratlan támadás, miközben napi rutinját végezte a 227-es járaton.

Az eset közvetlenül az után történt, hogy a busznak hirtelen fékezésre volt szüksége, ugyanis a későbbi támadó, a gyerekével kisétált a busz elé. A fiatal férfi még bele is rúgott a busz ajtajába, ahogy az mellette elhaladt.

Feltehetően a tettes úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a busz veszélyeztette az ő és gyermeke testi épségét, ezért hirtelen felindulásból önbíráskodásra hatalmazta fel magát, pár másodperc alatt, a késelés, mint jogos büntetés, végrehajtása mellett döntött.

Nem teketóriázott, a busz után sietett, és az ablakon behajolva szemen szúrta a nyugodtan teázgató sofőrt. Az elkövető egyébként egy 20-as évei elején lévő fekete férfi volt, aki egyedi hajkoronát és kék dzsekit viselt.

A buszsofőrt kórházba szállították, és a szemét ért szúrt sebre kezelést kapott, melynek köszönhetően szerencsére már jobban van.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/crime/shocking-footage-shows-moment-bus-driver-stabbed-in-the-eye-by-man-walking-with-child-in-southeast-london-10085263.html

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után