Két nőt ért súlyos támadás Leedsben szombat délután, a népszerű „Otley Run” kocsma környékén, amikor egy férfi számszeríjjal támadt rájuk. A terrorelhárító egységek vették át az ügy kivizsgálását, miután a helyszínen egy számszeríjat és egy lőfegyvert is lefoglaltak.
Két sérült, egy letartóztatás
A rendőrség közleménye szerint két nő szenvedett sérüléseket a támadás során, őket kórházba szállították, de állapotuk úgy tudni, nem életveszélyes. Egy 38 éves férfit – aki saját magának okozott sérülést – a helyszínen letartóztattak, majd szintén kórházba vitték.
James Dunkerley, az északkelet-angliai terrorelhárítási csoport vezetője ezt mondta:
„Bár a nyomozásnak még korai szakaszában járunk, a támadás körülményei miatt a terrorelhárítás vette át a vezető szerepet az ügyben. A jelenlegi információk alapján nincs arra utaló jel, hogy mások is részt vettek volna a támadásban, és nem keresünk további gyanúsítottakat.”
Lezárták az Otley Road környékét
A támadás az Otley Road környékén történt, ahol szombat délután számos fiatal ünnepelt. A rendőrség több helyszínt is lezárt, és a buszforgalmat is leállították, az utasokat leszállították.
A Taylor’s Sports Bar and Grill nevű helyszíni vendéglátóhely a támadást követően közleményt adott ki, miszerint „előre nem látható körülmények miatt” határozatlan időre bezártak.
A belügyminiszter is megszólalt
Yvette Cooper belügyminiszter a közösségi médiában reagált az eseményekre:
„Tájékoztatnak a Leedsben történt súlyos erőszakos incidensről. Köszönet a rendőrségnek és a sürgősségi szolgálatoknak a gyors intézkedésért. Gondolataim az áldozatokkal és minden érintettel vannak.”
A nyomozás továbbra is folyamatban van
A terrorelhárítás részéről kiadott hivatalos közleményben ez olvasható:
„A helyszínen három sérültet találtunk, két nőt és egy férfit. Két fegyvert – egy számszeríjat és egy lőfegyvert – foglaltunk le. A körülményekre való tekintettel az ügy vezetését a terrorelhárítás vette át, a Nyugat-Yorkshire-i rendőrség támogatásával. Jelenleg is folynak a részletes nyomozások a támadás pontos körülményeinek és lehetséges motivációinak feltárására.” Forrás