Súlyos vonatbaleset történt Nagy-Britannia északi részén 1

Az első értesülések szerint már legalább két halottja van a vonatbalesetnek, ami Skóciában,  Stonehaventől nyugatra, Aberdeenshire-ben történt a szerdai nap folyamán. A súlyos balesetnek feltehetően köze van az elmúlt egy nap hatalmas esőzéséhez.

Súlyos vonatbaleset történt Nagy-Britannia északi részén 3

Úgy tudni, hogy az egyik áldozat a mozdonyvezető volt, azonban az elhunytak személyét illetően hivatalos információt még nem tettek közzé, a mentés jelenleg is folyik. Jónéhányan szenvedtek súlyos sérüléseket a baleset során, és a helyszínre több tucat mentőautót, és egy mentő helikoptert is kirendeltek.

Súlyos vonatbaleset történt Nagy-Britannia északi részén 4

A vonat a Dundee-Aberdeen vonalon haladt, amikor kisiklott nem sokkal 10:00 előtt, a régi Carmont állomás közelében, Stonehaven mellett, Aberdeenshire-ben. Röviddel ezután a Network Rail Scotland azt irta ki twitteren, hogy földcsuszamlás miatt a szolgáltatások egy ideig nem működnek ezen a vonalon.

A vasútvonal üzemeltetője röviddel ezelőtt kijelentette, hogy a kisiklás okát már vizsgálják, de ugyanakkor túl korai lenne még bármit is kijelenteni a tragédia természetét és súlyosságát illetően. Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere az incidenst „rendkívül súlyosnak” nevezte.

Súlyos vonatbaleset történt Nagy-Britannia északi részén 5

Eddig annyit lehet tudni, hogy a mozdony és három kocsi siklott ki és borult fel.

A balesetet megelőző 24 órában hatalmas vihar vonult végig Skócia fölött, teljesen elárasztva számtalan útszakaszt és vasútvonalat, ezzel igen komoly közlekedési káoszt okozva az ország számos területén.

Súlyos vonatbaleset történt Nagy-Britannia északi részén 6

“A heves esőzések miatt a Carron folyó kilépett a medréből, és árvizet okozott Stonehaven központjában. Szerencsére a víz hamar visszahúzódott, és a helyzet ott már gyorsan javul. Nyilvánvalóan egyikünk sem számított rá, hogy olyan súlyos esemény fog bekövetkezni, mint ami sajnos most megtörtént, de ez is csak azt mutatja, hogy a rossz időjárás milyen veszélyes és káros lehet.” – nyilatkozta az incidens kapcsán az egyik helyi képviselő.

Súlyos vonatbaleset történt Nagy-Britannia északi részén 7

A hírek szerint a vonaton a baleset bekövetkezésekor óriási szerencsére mindössze 12 személy tartózkodott.

Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után