Az IOS és Android által támogatott funkció miatt az okostelefonok egyre kevésbé számítanak vonzó célpontnak a tolvajok körében.
Hatalmasat esett vissza az okostelefon lopások száma az elmúlt időszakban, köszönhetően az új távolról vezérelhető opciónak.
Statisztikai adatok szerint, San Franciscoban 40 százalékkal, míg New Yorkban 25 százalékkal esett vissza az iPhone lopások száma.
Amennyiben nem szűkítjük le a lopások számát csak iPhonra, úgy Londonban is körülbelül 40 százalékkal kevesebb okos mobilt lopnak, míg San Franciscoban 27 százalékkal, New Yorkban pedig 16 százalékkal.
Elsőként az Apple tette lehetővé ezt a védelmi funkciót. Az iOS 7 frissítésével volt elérhető a szolgáltatás, amely iPhone 6 és iPhone 6 Plusban már automatikusan be is volt kapcsolva.
Az Android csak a tavaly megjelent, eddig kevésbé elterjedt Lollipop 5.0 szoftverrel biztosít hasonló védelmi opciót. A windows operációs rendszert támogató mobiltulajdonosok a következő, Windows 10-es rendszertől várhatnak hasonló megoldást, míg a Galaxy S5-öt forgalmazó Samsung már megkezdte a, távolról vezérelhető androidos mobil tiltás bevezetését.
A BBC szerint, az alábbi szoftveres megoldásokat a jövőben hardveresre cserélnék. Az ellopott telefonok távoli deaktiválásának még újabb technológiáját egy chipeket gyártó cég, a Qualcomm kezdheti meg.
Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:
Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/
Jakab Norbert