A hétvégén több súlyos támadás is történt London utcáin, az egyik még halálos áldozatot is követelt. Egy tinédzser fiút lőttek le, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek kelet-Londonban, egyelőre nem tiszta, hogy a két esetnek van-e köze egymáshoz. Emellett egy család is megsebesült, a 2 éves kisfiú, és szülei azonnali kórházi kezelésre szorultak, miután ismeretlen okokból megtámadták, és savval öntötték le őket.
A két fiatal megtámadása péntek este történt Newham utcáin, a fiatalabb, aki még csak 15 év körül volt, már a helyszínen meghalt. A másik áldozat, aki a húszas évei elején jár, állítólag nem szenvedett halálos sérülést, de kórházban ápolják. Hogy a két esetnek van-e köze egymáshoz, azt a rendőrség még vizsgálja.
A rémült szemtanúk azt mondták, éjjel 11 körül dördültek el pisztolylövések a közelben, ezután lepte el a környéket a rendőrség Észak-Woolwich-ben. „Azért mentem arrafele, hogy vegyek egy kis kínait. Amíg ott voltam, meghallottam a lövéseket. Aztán jöttek a rendőrautók, szirénázva, mindenhol a kék fény villogott. Beszéltem az egyik szomszédommal, azt mondta, ő is ugyanazt hallotta, szerinte is pisztolylövések voltak.”
Azt is hozzátette a nő, hogy úgy tudja, a fiút hátba lőtték, bár ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg. Egy másik észak-woolwich-i lakó azt tweetelte: „Tegnap este lelőttek két embert itt Woolwich-ben. Mióta lett ez a környék ilyen??” A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben, de egyelőre nem történt letartóztatás se a haláleset, se a másik fiatal férfi megtámadása kapcsán, akit kicsit később, a Claremont Close közelében lőttek meg. Ő is megsérült, de stabil az állapota, jelenleg kórházban van.
A másik, meglehetősen megdöbbentő támadás az Islington utcán történt. A családot ismeretlen eredetű savas anyaggal öntötték le, aminek a PH szintje 1 volt, azaz nagyon erősen savas kémhatású. A rendőrséget szombaton délután 1 után hívták ki a helyszínre. Ott három embert találtak – egy két éves kisfiút, és a szüleit – ismeretlen, maró folyadékkal leöntve. A helyszínre érkezve igyekeztek az égési sérüléseket hideg vízzel kicsit lemosni és kezelni, mielőtt a kórházba szállították őket.
„A nő és a gyermek kisebb sérüléseket szenvedett, az apa sérülései súlyosabbak, de azokat sem nyilvánították életveszélyesnek. Egyelőre folyik a nyomozás a pontos körülményekről, és a savas folyadék eredetéről” – nyilatkozta a rendőrség. Forrás, forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com