A volt Brexit-miniszter David Davis megerősítette, hogy le fogja szavazni a megállapodást az EU-val, amennyiben az Theresa May Chequersben alkotott tervén alapul. Mindeközben a Brexiten dolgozó hivatali alkalmazottak több százan hagyták ott a munkahelyüket.
Az euroszkeptikus Mr Davis szerint Ms May terve rosszabb, mintha az EU-ban maradna az ország. A kijelentése még inkább esélyessé teszi, hogy semmilyen Ms May nevéhez fűződő megállapodás nem jut át az alsóházon, ahol egy minimális többsége van ugyan, de már a saját képviselői is elkezdték nyíltan kritizálni a terveit.
Egy új forgatókönyv szerint a Chequers-visszavonulásában Sir Lynton Crosby is szerepet játszhat.
A BBC Andrew Marr showjának a következőket mondta Mr Davis: „Ellene fogok szavazni. Furcsa lenne, ha felmondanék miatta, majd megszavazom. A nézeteim szerint a Chequers-megállapodás rosszabb, mint az EU-ban maradni. Az EU törvényeinek megfelelően működnénk az előállított javakat és az agrár termékeinket illetően, ami nem éppen a „szerezzük vissza az irányítást” elveinek megfelelő állapot lenne.”
A külkereskedelmi titkár Liam Fox később megvédte a Chequers tervet, kijelentve, hogy aki 2016-ban a kilépés mellett állt ki, az gondolkodás nélkül preferálná Ms May tervét az EU-ban maradáshoz képest.
Egyes felmérések szerint csak 7 képviselő lázadna Ms May terve ellen, beleértve Boris Johnsont, Jacob Rees-Moggot, Andrea Jenkynst, Steve Bakert, Conor Burnst és Bernard Jenkint.
Sir Lynton az elmondások szerint Mr Bakerrel és egyéb ERG-s (European Research Group) Brexitet támogatókkal való együttműködésre szólította fel a szövetségeseit. Az utóbbit Mr Rees-Mogg vezeti. Ms May tervét szeretnék megtorpedózni, amivel ő maga is elbukna.
A Whitehallt az ott dolgozók több, mint fele elhagyta a Brexit feltételeit illető tárgyalások kapcsán, derült ki egy új kimutatásból.
Az adatokat a The Independent szerezte meg. Közszolgálatisok százai mentek máshova az elmúlt két évben. Az exodus azt jelenti, hogy az ott dolgozók áltagéletkora 32 immáron, és a feladatuk nem kevesebb, mint az ország jövőjének eldöntésében való részvétel.
Az információ elért a liberáldemokratákig is, ami alátámaszotta számukra az eddig hallottakat a Dexeuban (Department for Exiting the European Union) tötörténtekkel kapcsolatban. Ez a Brexit-operáció ingatag alapjairól árulkodik.
A kiszivárgott adat megakasztotta a részleg munkáját. Összesen 357 dolgozó hagyta ott a Dexeut az elmúlt két évben. Mindez főleg azért elképesztő, mert összesen 665 munkavállaló dolgozik a Whitehallban, ami 50%-os felmondási arányt jelent, lefelé kerekítve.
Igaz ez a szám tartalmaz fix szerződésűeket, kölcsönszerződésűeket, vállalkozókat és tanoncokat. Igaz ez az ott maradók 32 éves átlagéletkorán nem segít. Egy Dexeu szóvivő a hivatal operációjellegét vitatta, ebben a történelmi érában.
Így fogalmazott: „A dolgozók többsége fix szerződéssel volt, vagy kölcsön máshonnan, közszolgálati fejvadászok által közvetítve. Leginkább azért hagyták itt a munkahelyüket, mert lejárt a szerződésük, vagy a kölcsönszerződésük. Közülük nagyon kevés mondott fel ténylegesen….”
Az Institute for Government tanácsadó szervezet szerint ez a helyzet komoly problémákat okozhat szervezeten belül és kívül is. Az év végéig anno a Dexeu elveszítette a legjobb munkatársait és három senior minisztert, valamint az államtitkárát.
Tom Brake képviselő a Liberáldemokraták szóvivője elmondta: „Ha nem lett volna elég, hogy az országot kiléptetik az EU-ból Ms May inkompetens vezetése által, a diszfunkcionális és megosztott kabinetjével, még a kormány Brexit részlege is olyan fluktuációt produkál, mint az angol Premier League menedzserei.” Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás