„Reggelig fogok rajtad lovagolni” – 13 éves kisfiút molesztált részegen egy park kellős közepén egy 27 éves recepciós nő Angliában 1

Egy fogorvosi rendelő recepciósa fogdosott egy 13 éves fiút Angliában egy parkban az egyik padon, és többek közt azt is mondta neki, hogy: „Reggelig fogok rajtad lovagolni”. A 27 éves Jade Berry részegen támolygott keresztül a cheshire-i Rivacre Valley Country Parkon, amikor meglátta a fiatal fiút, aki egy haverjával beszélgetett.

„Reggelig fogok rajtad lovagolni” – 13 éves kisfiút molesztált részegen egy park kellős közepén egy 27 éves recepciós nő Angliában 3

A lány közéjük fészkelte magát, és megpróbált bekapcsolódni a beszélgetésükbe, majd ezt követően simogatni és ruhán keresztül fogdosni kezdte az alig 13 esztendős fiút, majd felajánlotta neki, hogy lefekszik vele. Ahogy a srácok felálltak a padról, hogy elmennek onnan, Berry azzal a lendülettel ledobta a nadrágját, és utolsó erejével még felkínálta magát az iskolás gyermeknek, majd szó szerint elájult ott a padon.

A fiú elmesélte anyukájának, hogy mi történt, amikor hazaért, ő pedig azonnal hívta a rendőrséget. Berry elhagyta a helyszínt, mire a rendőrök megérkeztek, de megtalálták a nő bankkártyáját és a telefonját is. Amikor két nappal később, letartóztatták, azt mondta: „Istenem, ebből az egészből nem emlékszem semmire.”

Berry, aki fehérbort ivott a barátaival az incidens napján, méghozzá nem is keveset, beismerte a szexuális zaklatás bűntettét, és 12 hónapos börtönbüntetést kapott, amelyet 18 hónapra felfüggesztettek. A bíró elrendelte, hogy 18 hónapig viseljen „józansági” címkét, és végezzen el a 35 napos rehabilitációs kurzust. Arra is kötelezték, hogy 10 évre regisztráljon be a szexuális bűnelkövetők nyilvántartásába.

„Reggelig fogok rajtad lovagolni” – 13 éves kisfiút molesztált részegen egy park kellős közepén egy 27 éves recepciós nő Angliában 4

James Coutts, az ügyész azt mondta: „Az áldozat egy padon ült a park erdősebb részén, amikor a vádlott odament hozzá. Nem ismerte a fiút, és egyértelműen ittas volt. A két fiú közé ült, és elkezdte fogdosni és simogatni a nemi szervét és a combja felső részét a ruházatán keresztül, miközben szexuális jellegű megjegyzéseket tett. Többek közt azt is mondta neki, hogy reggelig fog rajta lovagolni.”

„A két srác előzőleg beszélgetett a fiú közelgő 14. születésnapjáról, tehát a vádlott tisztában volt a fiú korával. A fiúk szinte azonnal elmentek onnan, és a nőt otthagyták a padon. Ő erre levette a ruháját, és felfedte a nemi szervét és a fenekét a srácok előtt, majd elájult. A fiúk még videót is készítettek a helyszínről. Az áldozat hazament, és elmondta édesanyjának, hogy mi történt, aki értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök megtalálták a nő bankkártyáját és a telefonját.

„Reggelig fogok rajtad lovagolni” – 13 éves kisfiút molesztált részegen egy park kellős közepén egy 27 éves recepciós nő Angliában 5

Mire a rendőrök megérkeztek, már elhagyta a területet. De tavaly október 5-én letartóztatták. Letartóztatásakor a vádlott ezzel védekezett: „Istenem, nem emlékszem semmire…” Ezt követően a kihallgatásán nem volt hajlandó válaszolni egyik neki szegezett kérdésre sem.

A bíróságon az is elhangzott, hogy azóta a fiatal fiú megpróbált önkezével véget vetni az életének, és rémálmai vannak, amelyektől több alkalommal is ágyba vizelt. Az nem tisztázott, hogy ezek a szóban forgó incidenshez köthetők-e.

John Wyn Williams védőügyvéd a bíróság színe előtt azt mondta: „[Berry] 15 vagy 16 éves kora óta sajnos mentális problémákkal küzd, és a Covid járvány különösen nehéz időszak volt számára. Önpusztító természete van, és az alkoholhoz fordult, hogy elfelejtse a problémáit, de most rá kellett jönnie, hogy ez nem megoldás. Úgy tűnik, hogy az alkoholos befolyásoltsága késztethette a bűncselekmény elkövetésére. Őszinte, szívből jövő lelkiismeret-furdalás van benne, és az áldozat felé megbánást mutat.”

Az ítélethirdetéskor, Eric Lamb bíró azt mondta: „Elfogadom, hogy őszinte és szívből jövő megbánást tanúsítasz. Egyrészt ez egy 27 éves személy által elkövetett szexuális zaklatás egy fiatal ellen, és ez nyilvánvalóan súlyos ügy. Másfelől azonban erős enyhítő körülmény az őszinte lelkiismeret-furdalás és az események sorozata, amelyek a mentális egészségügyi problémáidhoz vezettek. Most azonban rá kell ébredned, hogy meg kell változnod.”     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után