„Rabszolgának” nevezte külföldi bevándorló alkalmazottját egy cég vezetője Angliában - Közel 70 ezer font kártérítést kap a dolgozó

Súlyos munkahelyi diszkrimináció miatt közel 70 ezer font kártérítés megfizetésére kötelezett egy londoni munkaügyi bíróság egy KFC-franchise-t üzemeltető céget, miután annak egyik vezetője „rabszolgának” nevezett egy indiai származású dolgozót, és rendszeresen túlórára kényszerítette.

„Rabszolgának” nevezte külföldi bevándorló alkalmazottját egy cég vezetője Angliában - Közel 70 ezer font kártérítést kap a dolgozó

Túlórák, megalázás, megtagadott szabadság

A bíróságon elhangzottak szerint Madhesh Ravichandran 2023 januárjában kezdett dolgozni a londoni West Wickhamben található KFC étteremben, ahol rövid időn belül a szerződésében rögzítettnél jóval több órát kellett ledolgoznia.

play-sharp-fill
További információért kattints ide

2023 márciusában éves szabadságot kért, amit a vezetőség elutasított. Ezt követően Ravichandran azt hallotta, hogy felettese, Kajan Theiventhiram egy kollégájának arról beszélt: előnyben részesíti a Srí Lanka-i származású dolgozókat. A bíróság megállapította, hogy a vezető „rabszolgának” és „semmirekellőnek” nevezte az indiai alkalmazottat, ami súlyos érzelmi megaláztatást okozott számára.

A bíró szerint egyértelmű volt a faji megkülönböztetés

Paul Abbott bíró ítéletében kimondta: Ravichandran megalázva és megbántva érezte magát, a szabadság megtagadását pedig jelentős mértékben befolyásolta az alkalmazott indiai származása. A bíróság azt is megállapította, hogy a dolgozót faji előítéletek miatt kényszerítették aránytalanul sok munkára. Bár Ravichandran később felmondott, a cég nem folytatott le érdemi vizsgálatot a panaszai ügyében. Ezután a férfi pert indított, amely faji diszkriminációra, zaklatásra és megtorlásra épült.

Több mint 66 ezer font kártérítés és kötelező képzés

A bíróság 66 800 font kártérítést ítélt meg Ravichandran számára. Emellett a Nexus Foods Limitedet, amely az érintett KFC éttermet üzemelteti, kötelező diszkriminációellenes képzési program bevezetésére kötelezték.

Egy másik ügyben is jelentős kártérítés született

A hónap elején egy másik nagy visszhangot kiváltó ítélet is született: egy brit tűzoltónő több mint 40 ezer font kártérítést kapott, miután munkahelyi zaklatás érte.

Kelly Rice 2019 áprilisában kezdett párkapcsolatot egy nála rangidős kollégájával a Gloucestershire Fire and Rescue Service-nél. A bíróság megállapította, hogy a férfi – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – titokban átolvasta Rice naplóját, és átkutatta a táskáját a tűzoltóállomáson.

A munkaadók szerint a férfi zaklatta és megfélemlítette a nőt, aki emiatt nem vállalt aktív szolgálatot, és azt állította, hogy a munkahelyi légkör szorongást és depressziót okozott nála.

A bíróság végül jogellenes elbocsátás és fogyatékossággal kapcsolatos diszkrimináció miatt adott igazat Rice-nak, aki 42 853,73 font kártérítésben részesült, miután kimondták: gyakorlatilag kiszorították az állásából.  Forrás