A brit politika sorsfordító pillanatához közeledhet: legfrissebb előrejelzések szerint Nigel Farage, a Reform UK vezetője, önálló parlamenti többséggel válhat az Egyesült Királyság következő miniszterelnökévé.

A Electoral Calculus új szimulációja alapján, ha holnap tartanák a választásokat, Farage pártja 362 mandátumot szerezne, míg a Munkáspárt 136-ra zsugorodna, a Konzervatív Párt pedig történelmi mélypontra, mindössze 22 képviselői helyre esne vissza.
Reform UK szárnyalása – történelmi fordulóponthoz érkeztünk?
A felmérés szerint a brit választók elfordulnak a két hagyományos nagy párttól, miközben a Reform UK párt példátlan támogatottságot élvez.
A Techne UK legújabb közvélemény-kutatása a The Independent számára azt mutatja, hogy a Reform UK 31%-on áll (1%-kal nőtt), míg a Munkáspárt 22%-on stagnál, a konzervatívok pedig csupán 16%-on vegetálnak. Ez alapján a Reform UK több mint duplájára növelte támogatottságát a kormánypárthoz képest.
Politikai szakértők: „Ez földrengésszerű átrendeződés”
Lord Hayward politikai elemző szerint az utóbbi időszak önkormányzati időközi választásai is a Reform malmára hajtják a vizet: a párt megnyerte Canvey Islandet (egy hagyományosan konzervatív körzetet) és Caernarvonshire-t (egy munkáspárti bástyát) is.
A Techne UK vezérigazgatója, Michela Morizzo, egyenesen úgy fogalmazott:
„Ez kétségkívül politikai földrengés az Egyesült Királyságban.”
A választási modell alapján Farage pártja 74 fős többséget szerezne, amivel koalíció nélkül kormányozhatna, s megvalósíthatná radikális adócsökkentési terveit.
Starmer pániküzemmódban – Farage-ot Truss-hoz hasonlítja
A Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer, látva a Reform UK erősödését, támadásba lendült:
„Farage pont olyan lenne miniszterelnökként, mint Liz Truss – katasztrófa.”
„Farage Las Vegasban nyilatkozta, hogy szerinte a Truss-féle költségvetés volt a legjobb 1986 óta. Ez mutatja, milyen ítélőképessége van – én nem engedem, hogy ez megtörténjen.”
A Munkáspárt számításai szerint egy Farage-kormány átlagosan 5,500 fonttal emelné a lakáshitelesek terheit, köszönhetően a fedezetlen kiadási ígéreteknek.
Reform: „A kétpárti rendszer megbukott”
A Reform UK elnöke, Zia Yusuf, úgy fogalmazott:
„A Reform adja a lendületet a brit politikának. A Munkáspárt és a konzervatívok hagyták, hogy az infláció és a bevándorlás elszabaduljon – nem csoda, hogy az emberek hátat fordítanak nekik. A mi pozitív víziónk Nagy-Britanniáról átüt, és ezt a stabil közvélemény-kutatási adataink is igazolják.”
Mi jöhet ezután?
Bár Sir John Curtice professzor figyelmeztetett, hogy a pártok sikere nemcsak az országos támogatottságon, hanem a szavazatok földrajzi eloszlásán is múlik, egy kilencpontos előny már elég lehet a Reform számára, hogy vezető erőként kerüljön ki a választásokból.
Közben a Munkáspárt új stratégiát fontolgat: Rachel Reeves pénzügyminiszter a következő hónapban jelentheti be a több tízmilliárd fontos beruházási csomagot az északi és közép-angliai körzetekben, hogy visszaszorítsák a Reform előretörését.
Vajon valóban Farage lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke?
A következő hetek fejleményei sorsdöntőek lehetnek – nemcsak a brit politikai térkép, de Európa jövője szempontjából is. Forrás


