A British Airways egyik járata kénytelen volt visszatérni Heathrow repterére a felszállás után, egy utas ugyanis olyan állapotokat hagyott hátra maga után a repülőgép wcjéből távozva, hogy az elviselhetetlen szagok miatt a pilóta a landolás mellett döntött.
A repülőjárat Londonból ment volna Dubaiba, de miután az egyik utas megsemmisítő erejű csapást mért a járat illemhelységére és az onnan áradó bűzfelhő, a biológiai fegyverekkel egy kaliberű csapást mért a többi utasra, a pilóta jobbnak látta visszatérni a brit fővárosba.
A pilóta kénytelen volt bejelenteni az utasoknak, hogy a híg ürülék okozta elviselhetetlen szagok miatt visszatérnek Londonba. A járat már fél órája úton volt, amikor a gép visszafordulni kényszerült, ugyanis a teljes út hossza hét óra lett volna, és az utasok elmondása szerint azt a szagot hét órán át embertelen lett volna elviselni.
A következő járatra azonban 15 órát kellett várniuk a járaton utazóknak, ami nem kis felháborodást váltott ki sokakból, és igen kellemetlen helyzetbe hozta a légitársaságot. A légitársaság azonban eleget tett ilyenkor szokásos kötelezettségeinek, és hotelben szállást és ételutalványokat biztosított mindenki számára.
„Rendkívül sajnáljuk, és mindenkitől szeretnénk elnézést kérni a kellemetlenségért!” – nyilatkozta a British Airways szóvivője.
Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:
Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/