Örülj, hogy fedél van a fejed felett! 1

A többpárti támogatottság ellenére megbukott a bérlők védelmére beterjesztett törvényjavaslat a parlamentben.

bigstock-Legal-contract-17980739

A karbantartás a római jog óta a tulajdonos kötelessége. Ennek ellenére sok albérlő emberhez méltatlan körülmények között lakik Londonban. Mégsem mernek kifogást emelni, mert a főbérlők automatikus válaszlépése gyakran a megtorlásként alkalmazott kilakoltatás. 2013. negyedik negyedévében a legtöbb újdonsült hajléktalan arról számolt be, hogy a főbérlő túl magasra emelte a bérleti díjat vagy egyszerűen kirúgta őt.

Ennek akart véget vetni egy a bérlők érdekeit védeni szándékozó törvényjavaslat, amely élvezte mind a tömegek, mind a pártok, mind a kormány támogatását. Mindezek ellenére a javaslat a minap csúfosan megbukott a parlamentben.

Két képviselő hosszú, időhúzó, obstrukciós beszéddel nehezítette a helyzetet, az igazság pillanatában pedig kevesen tartózkodtak a házban. Mindössze 60 parlamenti képviselő szavazott a bérlők érdekei mellett, a törvényerőre emelkedéshez pedig legalább 100 szavazatra lett volna szükség.

A brit parlament december 5-én tárgyalja újra a törvényjavaslatot.

 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után