Óriási összegre büntették az egyik aljas landlordot Londonban, aki még a fészerből is tömegszállást csinált és borzasztó körülményeket biztosított az albérlők számára

Csaknem félmillió fontra büntették azt a szélhámos főbérlőt, akinek az albérlői „borzasztó körülmények között” voltak kénytelenek élni. A Brent-i önkormányzatnak 10 évvel ezelőtt a szomszédok jelezték a szélhámos csaló ténykedéseit, de hét évbe telt, mire felkutatták és bíróság elé tudták állítani.

Óriási összegre büntették az egyik aljas landlordot Londonban, aki még a fészerből is tömegszállást csinált és borzasztó körülményeket biztosított az albérlők számára

Yehuda Levhart bűnösnek találták miután illegálisan lakóingatlanként bérbe adott egy nagy garázst az északnyugat-londoni Sudburyben, öt lakásként, valamint egy házat ugyanazon a telken, amelyet tervezési engedély nélkül két lakásra bontottak szét. Az önkormányzat emberei kézbesítették neki végrehajtási felszólítását, hogy ne adja ki a házat és a garázst a továbbiakban hét külön lakásként, de a főbérlő még ennek ellenére is folytatta a tevékenységet.

A bérlők azt mondták, hogy a tulajdonosukat Barry Jacobsnak hívták, de az önkormányzat dolgozói csak 2016-ban tudták megtalálni „Barryt”, és nem tudták bizonyítani, hogy ő az akit keresnek. A helyet később Levhar nevére jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba, így végre a nyomára bukkanhattak és bíróság elé állíthatták.

Három évig tartó bírósági pereskedést követően (az ügy összetettsége miatt) Levhar ügyében végül a múlt héten született döntés. Sherrard KC bíró arra kötelezte Levhart, hogy fizessen 60 000 GBP-ot az önkormányzatnak, 1000 GBP pénzbírságot a bíróságnak és 424 000 GBP-ot pedig a kormánynak a több éven keresztül folyamatosan elkövetett sorozatos szabálysértések miatt.

Harbi Farah az önkormányzat egyik dolgozója a következőket mondta: „Yehuda Levhar most végre érezheti a törvény erejét, annak köszönhetően, hogy úgy döntött, hogy a bérlőket kizsákmányolja, és borzasztó életkörülmények között szállásolja el, és figyelmen kívül hagyja az ingatlanok átépítésére vonatkozó előírásokat.”

„Az ilyen jellegű kizsákmányolás illegális, és minden egyes szélhámos landlordot ki fogunk irtani Brentből, aki így viselkedik.”

„Teljes mértékben ki fogjuk használni a nemrégiben megkapott, az egész kerületre kiterjedő hatásköreinket, amely lehetővé teszi számunkra, hogy javítsuk a brenti albérlők életszínvonalát, és egyértelmű útmutatást adjunk a főbérlőknek arról, hogy milyen szintű felelősséget várnak el tőlük a bérlők biztonságának megőrzése érdekében.”

Sajnos az elmúlt években napvilágot látott, hogy rengeteg a szélhámos főbérlő akiket nyilvánosan meg is neveztek. Volt köztük olyan is, aki 35 embert zsúfolt be egy három hálószobás házba – azonban mindössze 56 ilyen landlord került feketelistára és került be a kormány szélhámos főbérlői nyilvántartásába négy év leforgása alatt, amióta a programot elindították.    Forrás