Van egy mondat, amit szinte minden Angliában élő magyar kimondott már – ha nem hangosan, akkor magában biztosan: „Nem lettünk kevesebbek attól, hogy eljöttünk.” És mégis, hányszor érezzük úgy, mintha ezt újra és újra bizonyítanunk kellene? Másoknak. Néha önmagunknak is.
Az elindulás nem menekülés volt
Sokan szeretik kívülállóként egyszerűen elintézni annyival, hogy: „külföldre mentetek, mert ott könnyebb”. De aki valóban megtette az első lépést, az tudja: nem könnyebb lett, hanem más, és sok szempontból nehezebb – főleg az elején.
Idegen nyelven intézni az életet.
Újrakezdeni egy rendszerben, ahol senki nem ismeri a neved.
Megtanulni kérdezni, hibázni, alkalmazkodni. Ez nem gyávaság. Ez bátorság.
Magyarok maradtunk – csak több tapasztalattal
Az angliai magyar közösség nem elveszített valamit, hanem megtalált, hozzáadott, kiegészített, megtanult.
Új munkakultúrát. Más gondolkodást. Más jövőképet.
A vasárnapi ebédek hiánya, a karácsony „két ország között”, az akcentus, amit sosem vetkőzünk le teljesen – ezek nem gyengeségek. Ezek történetek. És minden történet mögött ott van az erő, hogy mertünk lépni, változtatni.
Nem árultuk el az otthont, a hazát
Sokan hordoznak magukban egy kimondatlan bűntudatot:
mintha az eljövetel egyenlő lenne a hátat fordítással.
Pedig az igazság az, hogy a hazát nem kilométerekben mérik.
Hanem abban, hogyan gondolkodunk, mit tanítunk a gyerekeinknek, milyen értékeket viszünk tovább – akár Manchesterben, akár Londonban, akár egy kisvárosban Anglia közepén.
Két világ között – de nem sehol
Az angliai magyar nem „se ide, se oda” nem tartozik. Sokkal inkább két világot köt össze.
És ez erő.
Tapasztalat.
Lehetőség.
Nem lettünk kevesebbek attól, hogy eljöttünk.
Gazdagabbak lettünk – történetekben, kalandokban, élményekben, újrakezdésekben. És ezt senki nem veheti el tőlünk.