Nem engedtek felszállni 2 magyar utast a Ryanair egyik magyarországi járatára - ugrott a 2 milliós nyaralásuk 1

A szóban forgó utasokat alkoholfogyasztás gyanújával szállították le a gépről, sőt még tiltólistára is kerültek. A pár a történtek után jogi lépéseket fontolgat a szerintük indokolatlan bánásmód miatt.

Nem engedtek felszállni 2 magyar utast a Ryanair egyik magyarországi járatára - ugrott a 2 milliós nyaralásuk 3

A Ryanair, az angliai magyarok által is jól ismert ír fapados légitársaság egyik Budapest és Rodosz közt közlekedő járatán megtagadták egy magyar pártól a gépre való felszállás lehetőségét. A pár beszámolója szerint a földi kiszolgáló személyzet egyik tagja ittasságra hivatkozva értesítette a rendőrséget, akik ezek után leszállították őket a repülőtéri buszról, majd alkohol- és drogtesztet végeztek el rajtuk.

A pár elmondása szerint a döntést a Ryanair földi kiszolgálását ellátó Celebi néven ismert cég egyik alkalmazottja közölte velük, aki szerintük „elfogadhatatlan” stílusban kommunikálta ezt irányukba.

A magyar utasok a rendőrség által végzett alkohol- és drogtesztek állítólagos negatív eredménye ellenére is felkerültek a légitársaság tiltólistájára, így a jövőben nem utazhatnak velük. A pár egyik tagja azt is elmondta, hogy az így elbukott nyaralás durván kétmillió forint anyagi kárt okozott nekik, a többiről nem is beszélve.

A Ryanair sajtóosztálya a Blikk kérdésére reagálva elmondta, hogy az utasok a repülőjegy megvásárlásával elfogadják az általános szerződési feltételeket is, amelyek lehetővé teszik a légitársaság számára, hogy megtagadja a beszállást, ha az utas veszélyt jelenthet önmagára, a többi utasra vagy a személyzetre. A pár a Blikknek azt is elárulta, hogy jogi útra terelik az ügyet, és beperlik a Ryanairt, valamint a Celebit.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója nemrég kifejtette, hogy szerinte a repülőtereken korlátozni kellene az utasok számára a felszállás előtt elfogyasztható alkohol mennyiségét, és legfeljebb két ital elfogyasztását engedélyezné. Úgy véli, ezzel csökkenthető lenne a járatok fedélzeten történő rendbontások száma.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után