Egy brit származású nő súlyos sérüléseket szenvedett, amikor is egy napernyő szúródott bele egy hihetetlenül szerencsétlen és valószínűtlen baleset során.
A Margaret Reynolds nevű idős hölgy épp a Seaside Heights-nál élvezte a kellemes időt New Jersey területén, amikor is az elmondások szerint egy rendkívül erős széllökés hatására az egyik napernyő nekirepült és a hegyes vége keresztül szúrta a nő lábát a bokája környékén.
Az elszabadult napernyő nem a hölgy napernyője volt, hanem a part egy másik részéről került oda az erős széllökéseknek köszönhetően.
Tommy Boyd, helyi rendőrfőnök azt nyilatkozta a médiának, hogy a napernyőt egy erővágóval szét kellett vágni, mielőtt a hölgyet be tudták volna rakni a mentőbe.
A 67 éves nőt egy közeli kórházba szállították még a hétfői nap folyamán délután fél öt magasságában.
Az egyik szemtanú így írta le a rendkívül szokatlannak mondható balesetet az egyik közösségi oldalon:
„Ennek a hölgynek egy napernyő ment keresztül a lábán alig másfél méterre tőlem. Jött egy igen erős széllökés. Ettől több napernyő is a levegőbe repült váratlanul. Az egyik napernyőnek valamelyik hegyes sarka nekirepült és keresztül ment a lábán. Óriási mákom volt, simán akár én is lehettem volna!”
Más szemtanúknak is volt némi hozzáfűzni valója a történtekhez:
„A strandőrök feladata lett volna, hogy figyelmeztessék az embereket, hogy ha szelesre fordul az idő, akkor csukják össze a napernyőiket.” – mondta az egyik a balesetnél jelen lévő férfi.
„Jah, hát nem fél méter kavicsba ásod le, ez homok, nem tartja úgy meg, ha feltámad a szél” – reagált rá egy másik fickó.
A kórház szóvivője azt a tényt megerősítette, hogy az említett hölgy még bent fekszik, és lábadozik, de az állapotáról pontosabb részleteket egyelőre nem lehet tudni. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás