Nagyon komoly szigorítás a közutakon Nagy-Britanniában 1

Egy nemrég elfogadott törvény értelmében életfogytiglan börtönbüntetéssel lehet sújtani azokat, akik azért okoznak halálos balesetet, mert telefonoztak, ittasan vezettek, vagy túllépték a sebességhatárt.

Nagyon komoly szigorítás a közutakon Nagy-Britanniában 3

A kormány egy sor új intézkedéssel szigorítja a büntetéseket a felelőtlen vezetéssel kapcsolatban, miután egy nemzeti konzultáció során több ezren követelték ezt tőlük. Ezek alapján az új törvények alapján akár életfogytiglani börtönbüntetést is ki lehet szabni azokra, akik hanyag vagy veszélyes vezetés miatt okoztak halálos balesetet, esetleg alkohol vagy drog befolyásoltsága alatt álltak. Ugyanez érvényes lenne mostantól a motorosokra is.

„Jól átnéztük a baleset okozásért járó büntetéseket, és az ezzel kapcsolatos konzultációnkra is több, mint kilencezer válasz érkezett” – mondta Dominic Raab igazságügyi miniszter.

„A balesetek súlyosságát, az áldozatok hozzátartozóinak szenvedését, és a más típusú emberülésért járó büntetéseket figyelembe véve úgy döntöttünk, a felelőtlen vezetés okozta halálnak is súlyosabb büntetés jár.” Azt is hozzátette, hogy a konzultációban megkérdezettek 90%-a támogatja az intézkedést, 70% pedig azzal értett egyet, hogy a létező törvényeken kell szigorítani.

„Újféle szabálysértést vezetünk be, a felelőtlen vezetés okozta súlyos sérülést, ami egy törvénykönyvi űrt fog kitölteni, és kellő súlyossággal lesz büntethető az ilyen bűncselekmény” – tette még hozzá.

Kocsiban mobilozás és egyéb szabályváltozások…

Azt se felejtsük el hogy idén már szigorodott pár jogszabály. Megnőtt a kocsiban mobilozásért járó büntetés mértéke, méghozzá duplájára, továbbá a gyerekülésekkel kapcsolatban is történt szabálymódosítás. Ezekről egy korábbi cikkünkben már írtunk, amit itt találtok.

Sőt az idei évtől gyorshajtásért akár £2500-os bírságot is a nyakunkba varrhatnak, bár ez természetesen csak a legfelső határ. A bírság alapvetően, attól függően, hogy mennyivel léptük át a megengedett sebességet, a heti fizetésünk 25-175%-a közt mozoghat.

A Brake egyesület vezetője – amely a biztonságosabb utakért kampányoló egyesület – nagyon örül az új törvénynek. Szerinte ez egy nagy győzelme azoknak a családoknak, akik már vesztették el szeretteiket ilyen balesetben. „Örülünk, hogy a kormány végre rájött, hogy az eddigi törvények azok ellen a családok ellen szóltak, akik egy felelőtlen vezető miatt vesztették el hozzátartozóikat.”   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után