Nagy változtatást vezet be Nagy-Britannia: Az EU állampolgároknak „utazási engedélyt” kell beszerezniük, hogy beléphessenek a szigetország területére 1

Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette, hogy új elektronikus utazási engedélyt (ETA) vezet be a vízummal nem rendelkező külföldiek számára. Priti Patel nem olyan rég kijelentette, hogy az új ETA rendszer pontosabb bevándorlással kapcsolatos információkat biztosít majd a kormány számára.

Nagy változtatást vezet be Nagy-Britannia: Az EU állampolgároknak „utazási engedélyt” kell beszerezniük, hogy beléphessenek a szigetország területére 3

A brit kormány szerint az ETA rendszer várhatóan 2024 végére lép majd teljesen életbe. Bár az ETA rendszer bevezetésének pontos dátuma még nem ismert, az elkövetkező években minden a szigetországba utazónak (a brit és ír állampolgárok kivételével) engedélyre lesz szüksége, hogy beléphessen az Egyesült Királyságba, illetve átutazhasson az Egyesült Királyságon.

A brit kormány kiemelte a hasonlóságokat az Egyesült Királyság ETA és más országokban, például az Egyesült Államokban működő ESTA rendszerei között. Az EU 2023-ban szintén elindítja saját hasonló rendszerét az ETIAS-t is.

Nagy-Britannia tehát átalakítja a határellenőrzési rendszerét, és ennek részeként vezetik be fokozatosan a jövő évtől az utazási engedélyek (Electronic Travel Authorisation) követelményét.

Ezt azoknak kell majd elvileg igényelniük nagyjából 18 fontért, akik vízum nélkül utazhatnak be az Egyesült Királyságba, mint az uniós állampolgárok. A kérelmezőknek különböző adatokat kell majd megadniuk a tervek szerint, és válaszolniuk kell egy rövid kérdőívre is.

Az ETA rendszer úgy fog működni, hogy átvizsgálják a látogatókat, mielőtt megérkeznek az Egyesült Királyságba. Az utazók alapvető személyes adatokat, útlevéladatokat és bizonyos biztonsági információkat adnak meg egy online ETA jelentkezési űrlap kitöltésével.

A legtöbb ember gyorsan megkapja majd a jóváhagyott brit ETA-t. A látogatók otthonról is elindíthatják a folyamatot, és nem kell majd az Egyesült Királyság nagykövetségére elmenni.

Az Egyesült Királyság ETA-ja egy szélesebb körű utazási engedély része. Ez azt jelenti, hogy minden külföldi állampolgárnak engedélyt kell majd kérnie az Egyesült Királyságba való belépéshez. Ez az engedély lehet hagyományos vízum, vagy – nem vízummal rendelkező állampolgárok esetében – az ETA.

Az ETA nem vízum. Az európaiak és az olyan országokból érkező utazók, mint az Egyesült Államok és Kanada, megtartják vízummentességüket, de az Egyesült Királyság határának átlépéséhez ETA-ra lesz szükségük. További részleteket, például azt, hogy az ETA UK mennyi ideig lesz érvényes, még nem közölték. Mindazonáltal, tekintettel arra, hogy az amerikai ESTA rendszeren alapul, valószínűleg legalább 2 évig érvényes lesz, és többszöri utazásra is lehet majd használni Nagy-Britanniába. A legtöbb esetben a vízummentes látogatók legfeljebb 6 hónapig tartózkodhatnak az Egyesült Királyságban.

A rendszert a hírek szerint 2023 márciusától kezdik majd el tesztelni a Kuvaitból, Katarból, az Egyesült Arab Emírségekből, Szaúd-Arábiából, Ománból és Bahreinből érkező látogatók körében, míg a világ többi részéről jövők esetében az év vége felé akarják majd bevezetni.

Ezt követően 2024-től pedig majd újabb változások lépnek életbe, és az utasok „érintés nélkül“, vagyis az elektronikus útlevélkapu használata illetve a határőrrel történő kommunikáció nélkül léphetik majd át az országhatárt. Az utazóknak ehhez egy fényképet kell feltölteniük magukról a Belügyminisztérium felületére, a minisztérium pedig előzetesen átvizsgálja majd azokat.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után