Nagy-Britannia készen áll a 3-as szintű készültségi fokozatra a vírus ellen, de mi is az pontosan? 1

A szigetország hamarosan készen áll majd arra, hogy az országban a készültségi szintet hármas fokozatra módosítsák, legalábbis a vállalkozásügyi miniszter Alok Sharma elmondása alapján.

Nagy-Britannia készen áll a 3-as szintű készültségi fokozatra a vírus ellen, de mi is az pontosan? 2

A vasárnapi napi sajtótájékoztatón a miniszter arról beszélt, hogy a társadalmi távolságtartási szabályok betartásának köszönhetően az ország hamarosan „óvatos lépésekkel” haladhat tovább, és remélhetőleg nemsoká minden visszaállhat a rendes kerékvágásba.

„A kijárási korlátozás ideje alatt a készültségi fokozat a negyedik szinten volt. Köszönhetően az ország teljes lakosságának, együttesen sikerrel jártunk az „R” szám lecsökkentésében, ami mostanra stabilan 1 alatt van. Így most abban a helyzetben vagyunk, hogy óvatos lépésekkel ugyan de a készültségi szintet 3-asra módosíthatjuk.” – nyilatkozta Alok Sharma a legutóbbi beszéde során.

De mit is jelent a 3-as készültségi szint?

A készültségi szint hármasra való módosítása Nagy-Britanniában azt jelentené, hogy a vírusveszély „súlyos”-ról „közepes”-re csökkenne ami egyben azt is eredményezi, hogy bizonyos a koronavírus miatt bevezetett óvintézkedéseken enyhíteni lehet majd. A brit miniszterelnök ezt azt az új öt készültségi szintből álló rendszert május 10-én, vasárnap jelentette be, amikor a kijárási korlátozások lazítását megkezdték az országban. Mr. Johnson elmondása szerint a készültségi szintet elsősorban az „R” reprodukciós ráta értéke, és a napi új koronavírusos esetek száma határozza meg.

A szintek, amelyeket a kormány által közzé tett 50 oldalas dokumentum tartalmaz, a következők:
  • első szint – a Covid-19 nincs jelen az Egyesült Királyságban
  • második szint – a Covid-19 jelen van az Egyesült Királyságban, de az esetek száma és a járvány terjedési sebessége alacsony
  • harmadik szint – A Covid-19 járvány terjedésnek indult országos szinten
  • negyedik szint – A Covid-19 járvány országos szinten terjed és az átvitel sebessége magas vagy egyre gyorsuló ütemben növekszik
  • ötödik szint – fennáll a veszélye annak, hogy az egészségügyi szolgáltatások országos szinten túlterhelődnek és a rendszer összeomlik

Múlt szerdától a kormány arra biztatja az embereket, hogy amennyiben olyan munkájuk van, ami nem végezhető otthonról, akkor térjenek vissza munkahelyeikre. Emellett az is engedélyezve lett, hogy más háztartásbeli emberrel találkozzunk, de egyszerre csak eggyel, és csak ha tartjuk a két méter távolságot. További enyhítések egyelőre nem várhatók, csak abban az esetben, ha a kormány megvizsgálta a mostani módosítások következményeit, és elégedettek az eredményekkel, és biztonságosnak ítélek meg további enyhítések bevezetését.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után