MUNKATÁRSAS – konfliktushelyzetek humorral a munka világában. Az előadás mediátorával beszélgettünk 1

MUNKATÁRSAS – konfliktushelyzetek humorral a munka világában. Az előadás mediátorával beszélgettünk 3

November 25-én a Stage in London színpadára látogat a „Munkatársas” című előadás, melynek keretében ismét találkozhatunk Pokorny Liával, Gönczi Dorkával és Varga Zsolttal, akiket utoljára 2022. júniusában a „Válótársas” című előadásban láthattunk Londonban. Most Botos Évával és Elek Ferenccel kiegészülve teszik nagyító alá a munka világát. Az előadás egyik moderátorával, Gönczi Dorka mediátorral beszélgettünk.

A Munkatársasnak nemcsak a moderátora, hanem az ötleggazdája is vagy. Mik voltak azok az élmények, amelyek alapján megszületett a fejetekben társaddal, Varga Zsolt kommunikációs szakértővel ez az előadás?

Az alapgondolatot a Munkatársas „nagy testvére” szülte meg, merthogy a Válótáras című előadásunk párkapcsolati konfliktusokat mutat be, humorosan górcső alá véve azokat az elakadásokat, amik mindenki életében megjelennek. 2018-ban, amikor a Válótársas készült, az egyik fő motivációnk az volt, hogy különböző párkapcsolati konfliktusokat dolgozzunk fel. A párok életében sokszor előfordul, hogy a felek fejben vagy lélekben hazaviszik a munkát, és a vacsoraasztalnál olykor konfliktus alakulhat ki amiatt, hogy ott még tovább akarják folytatni a feladatokat és ez konfliktust szül a párok között. Innen jött az ölet, hogy egy másik előadásban kifejezetten azokat a konfliktushelyzeteket dolgozzuk fel, amik életünk egyharmad részében biztosan előfordulnak, hiszen az életünk során ennyi időt töltünk különböző munkahelyeken.

Londonba érkezik a produkcióval Elek Ferenc is, aki a „Munkaügyek” című sorozatban Albertet alakította emlékezetesen. Hasonló szituációkat és karaktereket várhatunk, mint a sorozatban?

Tizenegy jelenetünk van, és ezekben más és más karakterek mutatkoznak be akár ugyanazon a színészen keresztül. Annyiféle személyiségű és típusú ember van, hogy bőven volt választék, és unalmas is lenne, ha a színészek végig ugyanannak a bőrében lennének a színpadon. Épp ezért lesznek ellenszenves, kedves, elviselhetetlen, alamuszi, idegesítő és rendkívül tenyérbemászó, olykor játszmára nagyon fogékony karakterek is, amelyeket a színészek mind megjelenítenek. Elek Ferinek nem kellett messzire mennie a Munkaügyektől, különösen azért, mert ott Albert ugyanolyan jellegzetes figura volt, mint Feri maga, így bizonyos jelenetekben meg is fogja csillantani a karakter személyiségjegyeit. Aki nézte a sorozatot, bizonyos szempontból újra élheti Elek Feri személyében, csak most élőben, a színpadon.

MUNKATÁRSAS – konfliktushelyzetek humorral a munka világában. Az előadás mediátorával beszélgettünk 4

Kiknek ajánlod az előadást?

A Munkatársas olyan előadás, amiben mindenki megtalálja azt, ami tetszik neki. Fiatalok is szoktak jönni az előadásra, felléptünk már például gimnáziumban is ezzel a műsorral, nekik nyilván máshogy érdekes és hasznos ez a téma. De az elsődleges célközönség mégiscsak az, aki munkavállaló vagy munkaadó, akik tudják, hogy mit jelent a munka világa, és abban milyen konfliktusok adódnak nap mint nap. A közönség általában teljesen vegyes, nincs különbség, hogy vezető, beosztott, cégtulajdonos vagy éppen távozó alkalmazott nézi, mert a jelenetek mindenkit megérintenek, ugyanis ezekben – bár munkahelyi helyezetek – mindig kikacsintunk a hétköznapi világba.

A színpadon látható játszmák gyakran túlmutatnak a munkahelyeken: ki ne találkozott volna már vásárlóként a morcos vagy épp agresszív ügyfélszolgálatossal? Erre a munkakörre például konkrét jelenetünk van, ahol erre hegyeztük ki a konfliktushelyzetet. Szeretettel várjuk a cégvezetőket, HR-eseket, marketingeseket, pénzügyeseket és recepciósokat, azokat, akiknek új munkahelye van, vagy akik úgy érzik, hogy ideje lenne már munkahelyet váltani!

Kaptatok már olyan visszajelzést, amitől azt éreztétek, hogy ezért érdemes csinálni?

Dicsekvésnek tűnne, ha azt mondanám, hogy minden előadás után kapunk pozitív visszajelzést, de tényleg így van! Mindig vannak, akik megvárnak bennünket, és sok esetben cégvezetők, akik szeretnék elhívni az előadást a munkahelyükre. A Munkatársas nemcsak megszólítja az embereket, hanem magukra is ismernek benne! Sok cégvezető karácsonyi ajándékba szeretné adni az előadást.

Előfordult már az is, hogy egy kisvállalkozás a dolgozóit lepte meg a jegyekkel, és a közös élmény úgy összekovácsolta a kollégákat, hogy felért egy 3 napos csapatépítő tréninggel. Annál nagyobb siker és ajándék talán nincs is, mint amikor a vezetők megmutatják a saját maguk tükrét a beosztottaknak, ugyanis lesz, amikor a cég vezetőjét karikírozzuk ki, és olyan is, amikor a beosztottakat. A nevetés és az önfeledt szórakozás garantált!

További információk és online jegyvásárlás a Stage in London honlapján és Facebook oldalán!

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után